tóth gabi
Második tárgyalásához érkezett Körtvélyessy Kinga és L.L. Junior válópere.
Megkezdődött L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga válóperének második tárgyalása az Érdi Járásbíróságon szerda délelőtt. Kinga határozott léptekkel, ugyanakkor látható módon L.L. Junior tekintetét kerülve érkezett meg, míg a rapper izgatottan, nagyokat sóhajtva lépett be a tárgyalóterembe – oldalán ügyvédjével, aki hatalmas iratköteggel érkezett.
Szinte tapintható a feszültség, érezhető, hogy kemény menet vár a válófelekre, akiknek több kérdésben is közös nevezőre kell jutniuk.
A tárgyalóteremből kiszűrődő hangok arra engednek következtetni, hogy Juniornak és Kingának is komoly erőfeszítésbe kerül türelmesen végighallgatni a másikat.
A felperes, azaz Kinga 2022 végén döntött úgy, válni akar. Az első tárgyalásra januárban került volna sor, ám akkor a felek úgy gondolták, jogi képviselőik támogatásával megpróbálnak békés úton megegyezni. Az elképzelések nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, így a következő tárgyalásra márciusban került volna sor, ám végül mindkét fél halasztást kért.
A válóperben az anyagi javak megosztása mellett nagy kérdés, hogy ki gyakorolhatja majd a gyermekfeügyeleti jogot Lili felett. L.L. Junior kérelmet nyújtott be, miszerint szeretné, ha a hétköznapokon nála helyeznék el közös kislányukat, Lilit, míg a hétvégéket édesanyjával töltené.
Úgy tudni, hogy ezen a tárgyaláson részt vesz majd L.L. Junior egykori felesége, Hopp Csilla is, aki tanúként szólal majd fel, és azt igyekszik bebizonyítani, hogy L.L. Junior jó édesapa, ennek pedig fontos szerepe lehet Kinga és az énekes közös kislányának, Lilinek a gyermekelhelyezésében.