Járdán parkolás? Buszsáv? Mozgássérült parkoló? Karácsony Gergelyt nem érdekli a KRESZ

POLITIK
8 hónapja

Olvadnak a kilók Vavra Bencéről: Nagyon jól érzem magam a bőrömben

Vavra Bence sokat fogyott az elmúlt egy évben. Tavaly november környékén döntötte el, hogy életmódot vált, aminek mára már jól látható az eredménye is: 12-14 kilót fogyott.

Szerző Ripost

Persze Bence nem bízta a véletlenre, sokat edz és másképp étkezik. A fogyásában közrejátszott az is, hogy tavasszal a Sztárban Sztár, míg most ősszel a Dancing with the Stars alatt nem az étkezésén volt a fókusz.

"Több mint egy évvel ezelőtt határoztam el magam, hogy szeretnék változtatni, így elkezdtem edzeni és az étkezésemre is odafigyeltem – kezdte a Ripostnak. – A fogyásom már a Sztárban Sztár alatt megindult, nagyon besűrűsödött az életem, és nem mindig jutott eszembe enni" – mondta.

Vavra Bence
Bence egy évvel ezelőtt kezdett az életmódváltásba (Fotó: TV2)

A fiatal énekes a legsokoldalúbb előadónak járó díjat már vékonyabban vette át, azóta pedig szinte teljesen megszabadult súlyfeleslegétől.

Nagyon sokat formálódott a testem. 

"A Dancing with the Stars komoly felkészülést jelentett, a napi hat órán át tartó folyamatos tánc és mozgás megtette a magáét. Három hónapom telt így el, de most jön még csak az igazi nagy kihívás számomra: meg kell tartani a súlyom."

Jelenleg nagyon jól érzem magam a bőrömben, figyelnem kell rá, hogy így is maradjon. 

"Továbbra is próbálok odafigyelni az étkezésre, persze amennyire a lehetőségeim megengedik. Szeretek főzni és gyakran állok a tűzhely mellé, de edzeni is eljárok. Táncpartneremmel, Laurával megbeszéltük, hogy egy-egy közös programként eljárunk táncolni. Igaz, egyelőre nem került még rá sor, mert mindkettőnknek elég húzósra sikerült az év utolsó néhány hete, na de majd jövőre pótoljuk" – fűzte hozzá mosolyogva Vavra Bence.

Vavra Bence és Lissák Laura
Laura és Bence közös programként jövőre is folytatja a táncot (Fotó: TV2)

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai szingli lett, luxus várja a magyar válogatott focista barátnőjét

origo.hu

Robbantás: Ez történhetett pontosan tegnap éjjel Esztergomban

borsonline.hu

Fotó buktatta le Curtist, mással is megosztotta az ágyát

magyarnemzet.hu

Megtudtuk, mikor fog kilőni Szoboszlai Dominik piaci értéke

ripost.hu

"A dolgok maguktól vándorolnak a házban" - a 2 éves Petra látja a házuk előző tulajának szellemét

vg.hu

Teljes pályazár az M1-es autópályán – elérhetetlenné vált Ausztria

origo.hu

Szörnyű dolog történt Tóth Andival

travelo.hu

Romantikáért kiáltanak Olaszország legszebb, Insta-sztár tópartjai

vg.hu

5 hasznos tipp az élménydús és emlékezetes csapatépítőhöz (X)

she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

magyarnemzet.hu

Az állam semmivel sem tartozik Iványi Gábornak és közösségének

life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Durva! Ezért nem mernek itthon szórakozóhelyre menni Marics Petiék

SZTÁRDZSÚSZ

Szorcsik Viki először és utoljára szólalt meg a Mischinger-botrányról: „Nem megúsztam a pert, mert nem is volt ügy”

SZTÁRDZSÚSZ

Ledobták a textilt, falatnyi bikiniben pózolnak a magyar sztárok

SZTÁRDZSÚSZ

"Volt olyan ismerősöm, aki pont így veszítette el az életét" – kiakadtak az emberek Király Viktor feleségére

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag fiatalok: Metta nem szégyelli, hogy szerető volt

SZTÁRDZSÚSZ

Szomorú bejelentés, 90 éves korában visszavonul a hollywoodi legenda

SZTÁRDZSÚSZ

Szűkszavúan nyilatkozott Fekete Dávid: ez történt a bíróságon

SZTÁRDZSÚSZ

"Csicska vagyok" – Köllő Babett ledöbbentette a fél országot, erre senki sem volt felkészülve