tóth gabi
Ördög Nóra férjének feladta a leckét az idei Ázsia Expressz. Apró parával indult számára a nagy kaland...
Ahogy a korábbi évadokban már megszokhattuk, idén is lehetőségünk van Ördög Nóra, Nánási Pál és a két gyermekük szemüvegén keresztül belesni az Ázsia Expressz kulisszái mögé. A Nánázsia vlog most is az egész utazás alatt forgott, ráadásul most két helyszínen is, hiszen a TV2 műsorvezetője három nappal korábban indult, mint a családja, ráadásul a fotóművész és a gyerkőcök nem is maradtak végig Ázsiában. Nánási Pál természetesen végig dokumentálta a külön töltött napokat, így az utazást is. Akkor is forgott a kamera, amikor megérkeztek Jordánia fővárosába, ahol egy sofőr várt rájuk, hogy elvigye őket a 280 km-re lévő tengerpartra, ahol már javában zajlottak a műsor felvételei és ahol Ördög Nóra várt rájuk.
Persze az élet átírta a forgatókönyvet, hiszen kiderült, hogy a sofőr nem számított túl sok csomagra, így egy személyautóval érkezett. Ráadásul a közösen beszélt angol nyelv sem jelentett túl nagy segítséget Nánási Pálnak, hiszen a fuvaros meglehetősen erős akcentussal kommunikált és a szókincse is szegényesnek bizonyult, így az utazók nem pontosan értették, mire is számíthatnak. Ezért lepődött meg a fotós és a velük utazó dadus is, amikor egy ponton az autó lehajtott velük egy mellékútra, ahol megjelent egy másik autó. Pál egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy valami rossz fog történni velük és ezzel az érzéssel nem volt egyedül.
„Tulajdonképpen nem értettem... egyszerűen elmondta hússzor, hogy mi fog történni, de egyáltalán nem értettem. Szerencsére nem lettünk felrabolva.”
– kezdte Nánási, majd így folytatta:
Pedig volt egy pillanat, amikor azt gondoltam, hogy ez az utolsó napom
– mondta a kamerába Nánási Pál, miután végül épségben elindultak eredeti úti céljuk felé.