Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2022.10.09.
Módosítva: 2022.10.09.

Megijedt a saját ábrázatától a Sztárban sztár leszek! versenyzője

Bari Laci olyan produkcióval készül, amit senki nem várna tőle.

Szerző Angie

Bari Laci még önmagát is meglepte a próbákon, hiszen a Sztárban sztár leszek! első élő adására olyan produkcióval készül, ami távolabb már nem is állhatna tőle. Hogy mi lesz az pontosan, az vasárnap este kiderül, ám annyit a Ripost-nak elárult, a hangján túl kinézete is megdöbbentő lesz.

Fotó: TV2

„Vasárnap este nem lesznek hajlítások az éneklésemben. A bennem rejlő, ám elrejtett szörnyeteget kell majd a felszínre hoznom. Nem lesz helye a lámpaláznak, vagy félelemnek a színpadon, szó szerint meg fogok őrülni” - kezdte Bari Laci, aki a karakternek megfelelően külsőleg is átalakul. „Nagyon ronda leszek, szó szerint megijedtem magamtól a próbák alatt, de minden percét élvezem az előadásnak. Nagyon jó érzés ennyire kimozdulni a komfortzónámból, és bár az elején fájt hallgatnom ezt a fajta éneklést, rájöttem, hogy tudom élvezni. Remélem, hogy a közönségnek is tetszeni fog, már csak azért is, mert az előadás után tuti nem lesz hangom” - mondta Bari Laci, aki az élő adás utánra is tartogat egy kis meglepetést.

„Az elmúlt tíz évem emlékére, Demjén Ferenc, Hogyan tudnék élni nélküled című dalát dolgoztam fel. Amellett, hogy ez az egyik legszebb romantikus magyar dal, ezt énekeltem Az ének iskolájában, aminek akkor hatalmas sikere volt. Most megismétlem, de már tíz évvel később. Az eredeti szövegen túl még én is írtam hozzá, a klipben pedig, a gyerek énemet láthatják majd a nézők” - árulta el Sztárban sztár leszek! versenyzője.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek