tóth gabi
Bari Laci életében egy teljesen új fejezet kezdődött el.
Bari Laci felköltözött Pestre a verseny idejére. Ez azt is jelenti, hogy most először él egyedül, a családjától távol. A Sztárban sztár leszek! versenyzője a Ripost-nak elárulta, kifejezetten élvezi a fővárosi létet, de anyukája rántott húsa azért hiányzik neki.
„Három bőrönddel költöztem fel Budapestre. Ameddig versenyben vagyok, mindenképp itt leszek, hiszen sokat kell próbálni és más elfoglaltságok is vannak, így fárasztó lenne az ingázás” - árulta el Bari Laci, aki Az ének iskolájában még családja kíséretében szerepelt, ám most a saját kezébe vette az irányítást, persze anyukája így is rajta tartja a szemét.
„Életemben először vagyok teljesen a családom nélkül. Hiányzik is anyukám rántott húsa, de ahogy ismerem, képes felhozni utánam Pestre. Kicsit élvezem is ezt a különlétet, nem mintha nem lettem volna eddig is teljesen önálló. De az tény, hogy anyukám imád engem, a legnagyobb rajongóm, szóval már az első nap négyszer felhívott, hogy mindenem megvan-e, minden rendben van-e velem. Lehet, hogy egyedül költöztem fel Budapestre, de soha nem leszek egyedül” - fejezte be viccelődve Bari Laci, aki gőzerővel készül a vasárnapi adásra.