Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2022.07.28.

Schobert Norbi üzent az énekesnőnek: Az Isten áldjon meg

Dér Heninél betelt a pohár, és mindjárt útjára is indított egy hiánypótló kezdeményezést. Norbi hálás és köszöni...

Szerző Maca néni

Schobert Norbert és családja régóta folytat amolyan Don Quijote féle szélmalomharcot egy ellenük irányuló Facebook-csoport ellen, de eddig nem sikerült elérniük, hogy az üzemeltető törölje a mocskolódó tartalmakat. Pedig tény, hogy a posztok szinte százszázaléka becsületsértő, rágalmazó tartalmú volt, arról nem is beszélve, hogy a tagok gyakran a házaspár gyermekeit sem kímélték. Most azonban valami elindult, hiszen Király Dávid Izmael influenszer nyomán úgy tűnik, hogy Béres Alexandra és férje állhatnak a gyalázkodó oldal mögött. Ennek bizonyítása még a jövő zenéje, de Schobert Norbert megtette a szükséges jogi lépéseket, sőt rendőrségi feljelentést is tett, így hamarosan egy kapitányságon néz majd farkaszemet Béres Alexandrával. 

Schobert Norbi
Fotó: Bors

E téma kapcsán gondolta úgy Dér Heni, hogy elindít egy kezdeményezést aminek a #vallaldazarcod nevet adta, utalva arra, hogy a legtöbb ostobaságot, hazugságot és bántó, helyenként jogsértő kommentet arctalan profilok mögött ülő kanapéhuszárok írják. 

Fotó: Facebook

A Norbi-botrány margójára.

"Megdöbbenve olvastam a Norbi és Réka családját ért verbális támadásról a sajtóban. Önmagában az is gyomorforgató, hogy egyesek mások gyerekeiből, családtagjaiból képesek napról napra, hétről hétre, évről évre gúnyt űzni. Az pedig, hogy mindezt - legtöbbször - név és arc nélkül, kamu profilok, álprofilok mögé bújva, hordába szerveződve követik el, ráadásul 8 éve büntetlenül, minden határon túlmegy. Magától értetődik, hogy kiállok, és szolidaritást vállalok Norbiék mellett, ugyanakkor ez az ügy mégsem róluk szól. Pontosabban, nem csak róluk. Most ők voltak az áldozatok, holnap én, holnapután te!"

Ennek a gyakorlatnak most kell véget vetni!

"Hiszek a szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás intézményében, mint alapvető emberi jog. De épp ugyanennyire hiszek az emberi méltóság intézményében is, mint alapjog. Az anonim zaklatás, a verbális bántalmazás pedig régóta ott lapul az említett fent említett jogok fészkében, és épp ideje feltörni a záptojást!

Megkérek mindenkit, hogy csatlakozzon ezen felhíváshoz, és vessünk véget az arctalan és nemtelen támadások gyakorlatának!" - írta posztjában az énekesnő, melyet Schobert Norbi is megosztott a közösségi felületein. Egyben meg is köszönte Heni egyértelmű kiállását:

Köszönöm Heni! Az Isten áldjon meg Családoddal együtt!

- írta a fittneszguru. 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek