RETRO RÁDIÓ

Kellemetlen tünetek: Kiderült, milyen betegséggel küzd Marics Peti

Létrehozva2022. 06. 16. 09:40

Marics Peti lebetegedett, de nem hagyja cserben a rajongókat, nem mondják le a koncerteket.

Marics Peti a közösségi-oldalán jelentette be, hogy nincs jó bőrben, amit a rajongók láthattak is rajta, hiszen a szája is kisebesedett a legyengült immunrendszere miatt. A Ripost-nak megtudta, ennek ellenére sem mondják le a koncerteket. Az énekes lapunknak elmondta, nagyon kéne a pihenés, hiszen a kimerültség mellett: köhögés, légszomj, nátha is kínozza a ValMar mindkét előadóját.
 

Fotó: TV2

„Milánnal kezdődött, majd én is lebetegedtem. Lehet, hogy tőle kaptam el, de ez mindegy is, hiszen mind a kettőnk szervezete jelezte, hogy kimerült” - kezdte Marics Peti, aki nincs meglepődve azon, hogy legyengült a immunrendszere és rendes körülmények között hallgatna is a szervezete üzenetére.

„Kisebesedett a szám, ami akkor történik meg, ha legyengülök. Emellett köhögök és van némi légszomjam is. Nemrég az Ázsia Expresszt forgattuk, ahol a hangunkat ugyan tudtuk pihentetni, de mentálisan és fizikálisan is elfáradtunk, majd miután hazajöttünk, a zenében is harapósabbak lettünk és megállás nélkül toltuk a fellépéseket. Nyilvánvaló, hogy ez túl sok volt lemerültünk, de nincs sok időnk a gyógyulásra” - mondta az énekes, akinek lelkiismeret-furdalása van, ha le kell mondani egy koncertet.



„A helyzet az, hogy a közönség nehezen érti meg, ha az előadó beteg. Ők azt a fellépést, azt a napot várják, így nem érzik át, hogy milyen betegen, lázasan színpadra állni. Ilyenkor bánt a lelkiismeret ezért a végsőkig megcsináljuk a bulit. Szerdán is elutazunk vidékre, két fellépésünk is lesz. Megtesszük amit tudunk, aztán csütörtökön rápihenünk a péntekre, de ez nagyon veszélyes. Mi van, ha az erőlködés miatt a következő 6 koncertet kell lemondani? Annak idején a Sztárban Sztár előtt  is csendterápiára akart küldeni az orvos, mert nagyon túl volt erőltetve a hangszálam... Szeretném, ha a rajongók megértének, hogy a ValMar hosszútávra tervez, évekig akarunk még zenélni, így jobban oda kell figyelnünk az egészségünkre”  -fejezte be Marics Peti, aki vitaminokkal igyekszik kicsit javítani az állapotán.  

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.