
Csak potyogtak és potyogtak a könnyei Dundikának
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostMajkáék kisebbik fia, Olivér is elballagott az óvodából.
Dundika saját bevallása szerint nem egy érzelgős típus, nem igazán ülnek ki az arcára az érzései sem. Mint írja, persze magában megéli a dolgokat, csak ezek nem feltétlenül látszanak kívülről. Aztán eljött az a nap, amikor valami megváltozott benne. Ez a nap pedig a kisebbik fia, Olivér ballagása volt, ahol teljesen az érzései hatása alá került. Olyannyira, hogy még el is pityeredett.
Oli ma ballagott az óvodából. Reggel még csak úgy gondoltam erre a csütörtöki napra, hogy kispéntek és remélem megtalálom Oli ingjét, illetve, hogy a lufi ne repüljön el jó messzire még az esemény előtt, egyszóval hogy ez is egy átlagos nap. De ahogy ott figyelmesen hallgatta az érzelmes búcsúbeszédet, és állt a többiekkel, és én csak bámultam és csodáltam, hogy megnőtt, eszembe jutottak azok az emlékek, amikor kibújt az első icipici fogacskája, amikor először mondta, hogy anya és egyedül használta a kanalat.. Potyogtak a könnyeim
- írta instagramos bejegyzésében a büszke édesanya, aki fotókat is csatolt.






