tóth gabi
András és Gergő epizódról epizódra megnézték az Ázsia Expressz első két évadát.
Már csak napok vannak hátra és elindulnak életük talán legnagyobb és legnehezebb kalandjára az Ázsia Expressz harmadik szériájának párosai. Idén Jordánián, Törökországon, Grúzián és Üzbegisztánon keresztül vezet majd a verseny útja, és persze ismét pénz és fix szállás nélkül kell küzdeniük a hírességeknek, akik most még szerencsésnek érzik magukat, de ez hamar el fog múlni.
Rozs Gergő és Kása András módszeresen készülnek a hatalmas próbatételre, még úgy is, hogy bőven van tapasztalatuk a nehézségek leküzdésében, hiszen mindketten versenyeztek a TV2 másik emblematikus próbatételében, az Exatlon Hungary-ben. "Izgatott vagyok, de nem félek semmitől, hiszen az elszántság megvan bennem és fizikálisan is a topon vagyok. Főleg fejben kell majd ott lenni"- kezdte a Ripost-nak Kása András "Fater", aki nyelvtudás híján abban bízik, hogy a mosoly valóban a legrövidebb út két ember között.
"Módszeresen végignéztem az Ázsia Expressz első két évadát, így azt hiszem, nagy meglepetés nem érhet. Bármit megeszek és bárhol elalszom, mert csak a cél, vagyis a győzelem lebeg a szemem előtt és tudom, hogy Gergőt is ez hajtja majd. Az egyetlen, ami nehézséget jelenthet, az az, hogy egyáltalán nincs nyelvérzékem. A pantomimben és a mosoly erejében bízom" - tette hozzá az Exatlon legendája, aki egy pólón és kendőn viszi majd magával imádott családját, hogy erőt merítsen belőlük az embert próbáló napok során.
Rozs Gergő is készül már az útra. Ő hosszasan tanulmányozta az út során érintendő országok népszokásait, így bízik benne, hogy nem érheti őt kellemetlen meglepetés. "Tisztában vagyok vele, hogy nagyon nehéz lesz ez a verseny. Úgy gondoltam, hogy felvértezem magam némi háttértudással, ezért rengeteget olvastam a török, a grúz, az üzbég és a jordán szokásokról, hiszen nagyon fontos, hogy alkalmazkodjunk az ott élőkhöz, ha azt szeretnénk, hogy örömmel segítsenek nekünk" - mondta Gergő, aki szintén visz magával olyan tárgyat, amelyik erőt ad majd neki az Ázsia Expressz forgatása alatt.
"Ahogy az Exatlon alatt, most is egy karkötőt viselek majd, amelynek komoly jelentése van számomra. Az én bal csuklómon Leila hercegnő lesz, míg a párom idehaza egy Han Solo-t ábrázoló ékszert visel majd"- árulta el Rozs Gergő, aki végül csatlakozott Andráshoz és kijelentette, úgy száll föl a repülőre, hogy "tudja", amikor legközelebb magyar földre lép, győztesként ölelheti majd magához kedvesét.
,