tóth gabi
Tóth Andi nemrég kicsit túlfeszítette a húrt, ami meglehet, hogy lassan el is szakad.
Elképesztő! Tóth Andi 7 koncertet nyomott le a hétvégén, ami azt jelenti, hogy péntektől vasárnapig összesen 3 órát aludt.
Az énekesnő akkor azt mondta, nincs az az isten, csak az a pénz, amiért még egyszer rávenné magát erre.
Érthető, hiszen míg korábban nem volt igazán kapós, most annál inkább keresett, de ha nem vigyáz az egészségére, bánhatja a feszített tempót.
A pörgés miatt ugyanis legyengülhet az immunrendszere és könnyen megbetegedhet. Lehet, hogy ez máris megtörtént, hiszen Andi kedd este bejegyzése némi aggodalomra ad okot.
„Nem tudom mi a f.sz van, mindjárt meghalok, gyerekek! Hányingerem van, fáj a fejem, fáj a fogam, fáj a hasam, fosok mint az állat, nem vagyok terhes, de mindjárt megpusztulok és egy óra múlva indulunk fellépni Debrecenbe” – mondta Instagram sztorijában az énekeső, aki mindezek ellenére becsületesen végigénekelte a koncertet. Reméljük, azóta jól van!