
Úgy tűnik, sokak haragját kivívta az elmúlt időszakban Berki Krisztián felesége.
Nagyon éli az édesanya szerepet Berki Mazsi. Nem túlzás azt állítani, hogy a közösségi oldalaira feltöltött bejegyzései jórészt ezen téma körül forognak. Új bizniszbe is kezdett: már hosszú hetek óta szervezi az első családi táborát, ahová különféle szakembereket hívott meg, emellett számos programot is szervez a táborozó szülőknek és gyerekeknek. Nos, a jelek szerint sokak haragját kivívta az új ötletével, kíméletlenül kiosztották az egyik instagramos bejegyzése alatt.
Te beteg vagy! Még mennyi pénzt akarsz keresni ebből a gyerekből? Erre komolyan van igény? Foglalkoznál inkább a picivel. Drága Isten, gyere le.
"Kutya legyek, ha értem. Eddig pszichológus kellett, mert szülési depresszió alakult ki. Most már utat mutatnak. Ez a pénzcsinálás mesterfoka. Gratulálok."
"Na, megint az ingyenélők, hogy a résztvevők fizessék meg a ti három napotokat."
Berki Krisztián felesége egyelőre nem reagált semmit ezekre a kommentekre, és valószínűleg ideje sincs foglalkozni a rosszakarókkal. Ezerrel dolgozik azon, hogy megmentse a házasságát, emellett mindent megtesz azért, hogy jó anyukája legyen a kislányának, Emmának, és nem utolsó sorban, szervezi az első általa megálmodott tábort is.








