Létrehozva: 2022.04.20.

Elárulta, erre vágyik öt éven belül a Sztárban Sztár győztese

Vavra Bence a győzelem után a karrierjére koncentrál, de a szívügyeket sem mellőzi.

Szerző angie

Vavra Bence megnyerte a Sztárban Sztár 8. évadát és ezzel együtt 2022 legsokoldalúbb előadója is lett. A Ripost7-nek adott interjújában elárulta, most nagyon élvezi a történéseket, de hosszútávú céljai is vannak.

Fotó: Instagram

"Bízom benne, hogy fel tudok kerülni az ország legnagyobb színpadaira, illetve lesz lehetőségem nemzetközi színpadon is bemutatkozni. Azt szeretném, ha nem csak mint előadót, de mint szerzőt is elismernének. Hamarosan hallható lesz az új dalom, az Így volt szép!, amit a holland Noord Records kiadóval készítettünk. Izgatottan várom, hogyan fogadja majd a közönség. Szeretnék kiköltözni majd vidékre, ha akkor már lesz párom, vele együtt" - ecsetelte ötéves terveit Bence, aki apaszerepben is el tudja képzelni magát.

"Ha a párommal működik a kapcsolatunk, szívesen megházasodom. Nagyon családcentrikus vagyok. Láttam azt a környezetet, amiben felnőttem és láttam a nagyszüleim és a szüleim viszonyát, ezért tudom azt, hogy ha lesz egy gyermekem, meg fogom kapni a támogatást a családomtól. Nem kell majd dadust felvenni, mert mindig lesznek vigyázó tekintetek" - árulta el az énekes, akivel a teljes interjút a Ripost7 hetilapban olvashatjátok el.
 

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

life.hu

Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kozsó különleges fotóval emlékezett az édesanyjára

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"