Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2022.03.30.

Gáspár Győző: Vasárnap a békére kell szavaznia mindenkinek

A Gáspár család feje korábban sosem beszélt politikai nézeteiről, de most kiáll a béke és a biztonság mellett.

Gáspár Győző nyíltan vállalja, ő a biztonságra és a békére szavaz majd vasárnap, vagyis behúzza az X-et a FIDESZ-KDNP koalíció mellé. A roma showman tisztában volt vele hogy a politikai véleménynyilvánítása miatt támadások kereszttüzébe kerül, de mégis úgy gondolja, most itt az ideje, hogy elmondja, milyen az az ország, melyben az elkövetkezendő négy évben is élni akar.  

Fotó: Ripost

"Az elmúlt két évtizedben nagy ismertségre, országos népszerűségre tettem szert a tévéképernyőn keresztül. A munkámnak köszönhetően rengeteg magyar honfitársamhoz, roma és nem roma emberhez jutok el mind a mai napig.  Győzike egy showman, és nem politikus, ezért nyilván a munkám bizonyos szempontból lekorlátozott a nyílt politikai véleményformálástól, de úgy gondolom, hogy a hozzám hasonló személyiségeknek - főleg éles helyzetekben - a népszerűséget és az ezzel együtt járó magas követőszámot kötelességünk felhasználni arra, hogy kiálljunk amellett, amiben hiszünk" - kezdet a Ripost-nak Győzike, aki nem tagadja, retteg attól, hogy a szomszédunkban zajló háborús eseményekbe Magyarország is belesodródna, ha a honi baloldal kezébe kerülne az irányítás. 


"Én szeretném, ha a követőim is élnének állampolgári jogukkal és szavaznának április harmadikán az országgyűlési választásokon. Ebben a kérdésben nyíltan véleményt formáltam és elsők között vonultam ki az idei Békemeneten. Ezért bízom benne, hogy nyílt véleménynyilvánításom és az engem körülvevő figyelem segíteni fogja a bizonytalan szavazókat átbillenni az egység és a béke oldalára. Tényleg félek a háborútól és az ezzel együtt járó minden rossztól. Bele sem merek gondolni, mi lehet ennek a vége… Úgy gondolom, a jelenlegi vezetés képes a leghatékonyabban átvészelni ezeket a vészterhes időket" - jelentette ki határozottan Győző, aki a választásokig hátralévő szűk egy hétben igyekszik minél több kistelepülés roma lakosságát megszólítani személyesen, hogy elmagyarázza az embereknek, miért is olyan fontos, hogy szavazzanak vasárnap. 

Fotó: Ripost

"A roma kisebbség körében nem annyira divat elmenni szavazni. Sajnos… De szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy nagy a tét, most mindenkire szükség van, minden roma testvérünkre is! Szavazzunk a béke és biztonság mellett április harmadikán! Ennek érdekében folyamatosan járom az országot és beszélek roma testvéreimmel. Úgy tapasztalom, hogy értik és érzik, hogy most mennyire fontos, hogy voksoljanak. Rengeteg ígéretet kaptam arra, hogy az idei választáson reszt vesznek a közösségek. Olyanok is elmennek most szavazni, akik bár meglett felnőttek, de eddig egyszer sem járultak az urnákhoz" - mondta Gáspár Győző

 

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”