tóth gabi
Vajon ki lehet ez a lány, és miért gyöngy a haja?
Több mint egy hónapja, hogy itt hagyott bennünket Kóbor János, a legenda, az Omega frontembere. Azé az Omegáé, amely talán a világ legismertebb magyar dalát tudhatja magáénak, a Gyöngyhajú lányt. Lehetne kérdezni, hogy vajon mire gondolhatott a költő, azonban a szomorú tény az, hogy szinte már nincs is kitől. A Bors azért utána járt, hogy vajon ki lehet ez a lány, és miért gyöngy a haja?
„Az úgy volt, hogy a zenekar egy angliai turnéra sietett, de előtte a zenészek próbán még összeültek muzsikálni. Improvizálás közben született meg a dal zenei alapja, és ezzel a refrén dallama is, azonban itt még egy „egyszer majd visszajövünk” volt a munkacíme a dalnak. Ekkor pattant be Pressernek a jól hangzó és szótagszámban is stimmelő „jött egy gyöngyhajú lány” bemondás„ – mesélte Trunkos András, az Omega menedzsere.
A refrénötlet aztán annyira megtetszett a tagoknak, hogy azon nyomban hívták Adamis Anna dalszövegírót, akit felkértek a szöveg további részeinek megírására. A zenekar turné után hazatért, és a már kész albumhoz, még gyorsan hozzátették a Gyöngyhajú lányt is, mert érezték, hogy ez sláger lehet. Nincs kétség, hogy az lett, mint ahogyan afelől sincs, hogy azóta is több ezer nő hiszi magáról, hogy talán ő az a lány, akiről a dalt megénekelték. Az Omega-tagok töretlen hírnevét és népszerűségét figyelembe véve tényleg elképzelhető, hogy a női rajongók valóban elképzelték önmagukat ebben a szerepben.
„Nők százezrei hihetik a mai napig magukat gyöngyhajú lánynak, és ezzel semmi probléma, ez, ha úgy tetszik, egy reklámfogás” – folytatta Trunkos András.
Egyet tudunk, hogy nem valós személy a gyöngyhajú lány. Csupán a képzelet szüleménye, amely jól hangzott a dal vezető sorához, és ami a buzgó szívű, túlfűtött rajongók képzeletében csak fokozta a szenvedélyes rajongást az Omega tagjai iránt.
Mecky neve
Kóbor Jánost zenekari társai Meckynek hívták, mint ahogyan a zenekari tagok között elterjedt szokás volt, hogy egymásnak beceneveket adtak. „Már akkor sem tudtuk, hogy hogyan ragadt rá Jánosra a Mecky név, de büszkén viselte„ – mesélte Trunkos András, és hozzátette, hogy a zenész haláláig rajta maradt ez a humoros hangzású név.