RETRO RÁDIÓ

Demcsák Zsuzsa őszinte vallomása: ezért nem akar közös gyereket a férjével

Demcsák Zsuzsa
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2021. 11. 15. 08:15

A műsorvezető élete az utóbbi években sínre került, és úgy tűnik, férjével, Krishannal a legnagyobb boldogságban élnek. Mégsem akarnak gyereket.

Az elmúlt évek nehézségei után úgy tűnik, most tényleg rátalált az igazi boldogság a műsorvezetőre. Demcsák Zsuzsa a Tények Plusz riportjában Marsi Anikónak beszélt őszintén arról, hogy férjével, Krishannal kiegyensúlyozottság és nyugalom költözött az életébe.

A műsorvezető 2019-ben, az Ázsia Expressz forgatásán ismerkedett meg az indiai jógaoktatóval, akivel hamar összeházasodtak, ám a jelek szerint nem hiába.

Demcsák Zsuzsa nem akar harmadik gyereket

„Senki nem hitt bennünk, még a szüleim sem. Mindenki csak akkor hitte el, amikor Krishan végre megérkezett Magyarországra” – mondta el a Tények Plusznak Zsuzsa, akinek a férje itthon már egy jógastúdiót is nyitott.

Közös gyereket viszont nem terveznek, és most az is kiderült, miért döntöttek így.

„Még az elején én voltam az, aki mondta, hogy nagyon szeretnék vele egy közös gyereket, de ő már akkor is azt mondta, hogy ő viszont nem. Ő effektív nem akar gyereket, de a világ legszerencsésebb férfijének érzi magát, mert van két 'gyereke', akik ráadásul már tinédzserkorúak, tehát nem kellett megküzdenie a kisebb korban felmerülő problémákkal, készen kapott gyerekeket” – utalt az előző házasságából született lányára és fiára a műsorvezető.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.