Létrehozva: 2021.07.12.

Berki Mazsi üzent Hódi Pamelának, miután durván kiteregette a szennyest

Úgy tűnt, hogy Hódi Pamela és Berki Krisztián között normalizálódott a viszony, de kiderült, hogy mégsem. A háborúba most az izomceleb felesége, Mazsi is beszállt.

Amint a Ripost beszámolt róla, Hódi Pamela újra bíróság elé citálta első gyermeke apját, Berki Krisztiánt, mivel ő szeretné gyakorolni a teljes jogokat lányuk, Nati felett. Ezzel a lépésével követ dobott a tóba, Berki ugyanis többször nyilatkozott már az elmúlt években az üggyel kapcsolatban.

Pamela azonban egészen mostanáig nem szállt be a nyilatkozat-háborúba. Úgy fogalmazott, szeretne jó ember és anyuka lenni, és mindentől megóvni Natit. Sokáig tűrt, ám most betelt a pohár. Arról írt instagramos bejegyzésében, hogy bőven lenne mit mondania.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Berki Renáta (@berkimazsi) által megosztott bejegyzés

A sztáranyuka szerint Berki folyamatosan hazudozott és vádaskodott korábbi nyilatkozataiban, amikre a továbbiakban sem kíván reagálni, de vannak olyan kijelentései, amik mellett már nem tud elmenni. Majd hozzátette: „sajnálja, hogy nincsen Krisztián mellett egy olyan ember sem, aki jó belátásra biztatná őt”. Ezzel a kijelentésével pedig a várandós Mazsiba rúgott bele egy jó nagyot.

A jelek szerint Mazsi olvasta Pamela bejegyzését, ugyanis rövidesen két insta-sztorit rakott ki. Vajon így üzent a férje exének?

„Legyél jó ember, de ne vesztegesd az idődet arra, hogy ezt bizonygasd.”

Fotó: Instagram

„Nem szereti az élet a hazugságot! Hazugsággal csatát nyerhetsz, de háborút nem.”

Fotó: Instagram

Egyébként több híresség is jelezte Pamela felé, hogy mellette állnak. Kárpáti Rebeka, Tatár Csilla és Tücsi is a támogatását fejezte ki.

 

origo.hu

Szoboszlait lefotózták új barátnőjével

ripost.hu

"Nem tudom értelmezni" - váratlanul stílust váltott Tóth Andi

borsonline.hu

Négy csillagjegy, aki még májusban átéli a karmikus szerencsét

vg.hu

Azahriah a Puskásban: három nap múlva koncert, de valamiért tömegével adja el a jegyeket a közönség

ripost.hu

Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége

hirtv.hu

Napindító: Dunda György - Ezentúl bárhol átadható a katonai behívó a hadköteleseknek + videó

ripost.hu

Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár

mindmegette.hu

Nincs kedved órákig sikálni a sütőrácsot? Dobd a fűbe egy éjszakára!

ripost.hu

Ekkorra időzítsd a nyári szabid! Mutatjuk a kánikulai időszakokat

ripost.hu

Te tudtad? Ez a sztár volt a tavaly elvált Meryl Streep nagy szerelme

ripost.hu

Most jött: újabb vízi baleset történt, többen meghaltak és eltűntek

ripost.hu

Megmutatja hatalmát az univerzum, 3 csillagjegy élete most felfordul

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Hawa szereti magát visszanézni a tévében: "Nagyon örülök annak, amit látok"

SZTÁRDZSÚSZ

Itt az újabb botrány: Manuel most már a saját dalszövegeit is elfelejti

SZTÁRDZSÚSZ

Gyászolnak a rajongók: tragikus balesetben hunyt el a fiatal rapper