Létrehozva: 2020.07.10.

Kitálalt magánéletéről Erdei Zsolt

Erdei Zsolt gyermekei több figyelmet igényelnek, mint kortársaik. Ezt az ökölvívó néha nagyon nehezen viseli. De azt mondja, semmiért sem cserélné el az apaszerepet.

Erdei Zsoltnak és feleségének, Rékának fenekestül felfordult az élete, amikor két kisebb gyermeke a vártnál előbb érkezett. Az egész ország szurkolt nekik, hogy átvészeljék a kritikus heteket.

Hároméves kisfia most menne óvodába, és már jártak is egy intézményben, ahol Vilmoska azonnal elkezdett barátkozni a többi gyerekkel, ám a sportoló fél, hogy teljes napokra nem tudnák otthagyni őt, mert még nem tud rendesen beszélni.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

Hatéves kislányának, Grétinek éppen újabb óvodát keresnek, így egy év halasztással kezdi majd meg az iskolát.

„A kislányom különleges, ezért ehhez illő nevelési igényei vannak. Már több óvodát megjártunk, és ezt figyelembe kell vennünk majd az iskolaválasztásnál is. Valójában csak egyedül tud igazán játszani” – mondta Zsolt a Best magazinnak.

A két kisebb gyermek mellett a sportoló legnagyobb, tizenhárom éves fia is velük él, aki korábbi kapcsolatából született. Zsolt spanyol nemzetiségű exfelesége, Arabella visszaköltözött Németországba, ezért maradt Viktor az édesapjánál.

„Viktor igazi hiperaktív kiskölyök volt. Mostanra pedig igazi kiskamasz lett. Sokszor kakaskodik, lázad, feszegeti a határokat. De bennem emberére talált” – mesélte. Arról is beszélt, hogy a fia igazi előadó, aki nagyon jól rappel, ezért is szeretne színiiskolába járni a jövőben.

Nincs könnyű helyzetben a sztárpár, természetesen ilyen körülmények között előfordul, hogy stresszesek a mindennapjaik. Nemrég a kapcsolatuk is mélypontra került a múltban, ám mostanra már sikerült félretenniük a különbözőségeiket és újra nagyon boldogok. A karantén alatt pedig Zsolt is otthon töltötte az idejét, aminek a kisebb gyermekei nagyon örültek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

magyarnemzet.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség a NatCon-ra: végzésük van arról, hogy le kell zárni a rendezvényt + videó

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról

SZTÁRDZSÚSZ

Emlékszel még? Így nézett ki a fiatal Kiszel Tünde, most Bodrogi Gyulát ünnepli