RETRO RÁDIÓ

Kiakadtak a rajongók Jollyra: felháborító, amit Suzyval tett

Kiakadtak a rajongók Jollyra: felháborító, amit Suzyval tett
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 09. 24. 05:20

Kínos helyzet alakult ki Jolly és Suzy hétvégi koncertjein! A mulatós sztárpár közös rajongóit megviselte, hogy az énekes magával vitte a fellépésekre a húszéves barátnőjét.

Nagyon bizarr helyzetnek lehettek szem- és fültanúi a hétvégén mindazok, akik Jolly és Suzy koncertjein buliztak.

Fotó: Markovics Gábor

A nézőtéren mindenkinek tátva maradt a szája, sokakat pedig a sírás fojtogatott, amikor észrevették, hogy Jolly, a felesége, Suzy mellett fiatal barátnőjével, Barbarával érkezett a falusi mulatságokra – tudta meg a Ripost. Fásy Ádám egykori szépségkirálynője elkísérte a fellépésekre a válófélben lévő házaspárt, ahol először mutatkozott nyilvánosan Jollyval a hónapok óta tartó követhetetlen családi dráma után.

Amint a Ripost beszámolt róla, a mulatós házaspár még májusban jelentette be, hogy tizenhárom együtt töltött év után a válás mellett döntöttek. Jolly – magára hagyva Suzyt és hatéves kislányukat – rögtön a fiához, Szilveszterhez költözött. A gyászidőszakkal azonban nem egyedül kellett megküzdenie, egy húszéves modell, Barbara is a segítségére volt, akivel a Ripost hasábjain vállalták fel először szerelmüket.

Úgy tűnt, a mulatós úszik a boldogságban új párja mellett, és végérvényesen lezárta a házasságát Suzyval. Ám a szeptember váratlan fordulatot hozott. Jolly véget vetett a gyorsan jött románcnak, kibékült kislánya édesanyjával és visszaköltözött a szigethalmi családi fészekbe, hogy nagy reményekkel kezdjen bele az új, közös életbe. A pár azt tervezte, hogy a régi sérelmek miatt eladja a közös házat és másik otthonba költözik, ám nem következett be. Jolly ugyanis meggondolta magát, és újra felmelegítette viszonyát a fiatal lánnyal, akit immáron a közös koncertekre is magával visz.

„Jolly, miért tetted ezt Suzyval?” – olvasható egy rajongói kérdés az internetes hozzászólásoknál, amihez sokan csatlakoztak, és írták, hogy nagyot csalódtak Jollyban! Érzéketlennek tartják, amiért 13 év házasság után így bánt gyermeke édesanyjával. De a helyszínen is többen hangot adtak nemtetszésüknek.

Az erről szóló részleteket elolvashatod a Ripost napilap keddi számában! Keresd az újságárusoknál!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.