5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Dagad a büszkeségtől Bárdosi Sándor, ezt tette a kislánya

Dagad a büszkeségtől Bárdosi Sándor, ezt tette a kislánya
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2019. 06. 19. 00:15

Maja nemrég esett át a bölcsõdei beszoktatáson, ahol egybõl belopta magát a gondozónõk szívébe.

Bárdosi Sándor és felesége, Ildikó kislánya, Maja nemrég esett át a bölcsődei beszoktatáson, ahol egyből belopta magát a gondozónők szívébe azzal, hogy illedelmesen megköszönte az uzsonnára kapott ételt. Bárdosi Sanyi a Sláger Reggelben mesélt arról, mennyire büszke a kétéves lányára!

A Sláger Reggelben a jó példát mutató kisgyermekek kapcsán merült fel Sanyiék legfrissebb története. Sanyi a Sláger FM reggeli műsorában mesélte el, mennyire büszke rá, ugyanis a beszoktatás alatt uzsonna után minden gyerek szétszéledt, egyedül az ő kislánya volt, aki illedelmesen azt mondta:

Köszönöm, elég volt

Bárdosiék nagy figyelmet fordítanak arra, hogy kislányukat többek között arra is okítsák, illik megköszönni a dolgokat, emellett Maja magától is szorgosan eltanulja szüleitől a jó példát.

A büszke édesapa azt is elárulta, hogy kislánya fiatal kora ellenére már szépen beszél, ami a műsorvezető szülő mellett nem csoda.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.