RETRO RÁDIÓ

Hihetetlen kulisszatitkot árult el a TV2 sztárja

Hihetetlen kulisszatitkot árult el a TV2 sztárja
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 12. 01. 19:00

Horváth Éva és Szandi igyekezett kézben tartani a gyeplõt, de egy kecske keresztbe tett nekik.

Péntek este a legcukibb produkcióval szeretett volna színpadra állni Szandi és Horváth Éva, ám a tervük csak részben sikerült.

Pónikat és egy kecskét akartak mutatványra bírni, ám az állatok olykor úgy döntöttek, nem követik a hölgyek utasításait. Így lett a cukiból inkább a Csak show és más semmi egyik legviccesebb produkciója.

Az egyik póni meg sem mozdult, míg a kecske, amint befejezte a mutatványt, azonnal kirohant a színpadról, magával rántva Évát, aki igyekezett uralni a helyzetet, de aztán nevetésben tört ki.

Az egykori szépségkirálynő a %RIPOST%-nak elárulta, miért volt annyira sietős a kecskének.

"Hiába adtam oda az összes jutalomfalat répámat, ezek a kis cukiságok úgy döntöttek, hogy nem azt csinálják, amit mondok nekik. A kecske egyébként azért volt annyira türelmetlen, mert a színfalak mögött várta a párja. A produkció után hozzá akart visszaszaladni, ezért nem tudok haragudni rá"

- mondta mosolyogva Horváth Éva.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.