
Ambrus Attila Viszkis rabló néven vált hírhedtté. Mintegy 30 alkalommal rabolt ki bankokat, takarékszövetkezeteket, utazási irodákat, postákat.
Ambrus Attila soha többé nem veszítheti el a fejét! Elég egy meggondolatlan pillanat, két nagyobb pofon, és hosszú időre a rácsok mögött találhatja magát. A Viszkis jól tudja ezt, ezért igyekszik egyszerű életet élni, kerüli a konfliktusokat. Még bankba se jár.
![]()
Ambrus Attila Viszkis rabló néven vált hírhedtté. Mintegy 30 alkalommal rabolt ki bankokat, takarékszövetkezeteket, utazási irodákat, postákat. Társaival együtt megközelítőleg száznegyven millió forintot zsákmányolt. Elfogása után megszökött a rendőrségről, de újra elkapták, így tizenhárom évet töltött börtönben. Attila jó magaviseletéért 2012-ben, öt évvel korábban szabadulhatott. Az utóbbi időben a börtönben kitanult mesterségével, a kerámiázással kereste a kenyerét.
A napokban azonban megint egyre többet hallani róla. Ennek oka egyrészt, hogy a héten mutatják be Antal Nimród róla készült filmjét. Másrészt pedig a nézők mostanság Berki Krisztián oldalán az Ázsia Expresszben is láthatják a TV2-n. Úgy tűnik tehát, a börtön jót tett neki, lenyugodott, teljesen átlagos életet él. Letöltötte a büntetését, de jól tudja, hogy a múltja örökre megpecsételte a sorsát, ha még egyszer megbotlik, elveszít mindent és ismét a rácsok mögött találhatja magát.
"Bármilyen hihetetlen, és lehet, hogy most sokan fognak köpködni, de amit csináltam, azért leültem a büntetésemet. Ha az ember tud tanulni belőle, az jó, ha nem, akkor pórul jár – bölcselkedett Ambrus Attila, aki kerül minden konfliktust, és igyekszik fenntartani a békét maga körül. "Magyarországon már semmilyen erőszakos bűncselekményt nem követhetek el, ugyanis a három csapás értelmében, gyakorlatilag, ha egy pofonért nem is, de egy nagyobb balhé miatt életfogytig tartó börtönbüntetést kapok
– jelentette ki a Viszkis, aki némiképp hálás is, hogy időben börtönbe zárták, szerinte ugyanis ez mentette meg az életét.
A %RIPOST%-nak nyilatkozó ügyvéd szerint Attila nem teljesen tudja az idevágó passzust, a három csapás törvény elméletileg már nem létezik Magyarországon, a gyakorlatban azonban szélsőséges esetben még alkalmazható. Attilának nagyon súlyos bűncselekményt kellene ahhoz elkövetnie, hogy megvalósuljon az, amiről beszélt. Akkor ugyanis többszörös visszaesőnek számítana, s a bírók is szigorúbb ítéletet hozhatnának.
Az örömteli lényeg ugyanakkor az, hogy Attila megjavult, és felelősségteljesen gondolkodik.







