RETRO RÁDIÓ

Kiderült, kivel tölti a nyarat Bereczki Zoltán

Kiderült, kivel tölti a nyarat Bereczki Zoltán
Z.B.
Szerző
Z.B.
Létrehozva2017. 07. 06. 08:00

A színész szinte egyetlen pillanatra sem képes leállni. Rengeteget dolgozik, egy szabad perce sincs. A nyarat azonban egy olyan emberrel tölti, aki örökre elrabolta a szívét.

Egy szülő számára a legfontosabb, hogy gyerekeit boldognak lássa, így a színész úgy döntött, hogy a nyáron valóra váltja kislánya álmát és elviszi Párizsba.

Bereczki Zoltánt idén már nem láthattuk a Sztárban sztár zsűrijében. Ennek az az oka, hogy annyi dolga van, hogy kis sem látszik a munkából. Azt mondja, döntésének nincs mögöttes tartalma, csupán arról van szó, hogy nem maradt rá ideje. Minden percét lefoglalja a színház, de rengeteg koncertet is vállalt.

Egy apuka szíve azonban hamar megolvad, ha a kislányáról van szó. Zoli, arra mindenképpen szakít időt, hogy teljesítse Zorka legnagyobb vágyát. Idén elutaznak a párizsi Disneylandbe.

"Elviszem július végén Disneylandbe, Párizsba. Már többször jártam a francia fővárosban, és úgy döntöttem, hogy most a kislányommal megyünk. Közben pedig balatoni nyaralást tervezek, lemegyünk bár napra anyuhoz is

- mesélte Zoli a HOT! magazinnak.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.