RETRO RÁDIÓ

Nem hiszed el, hol kérték meg a magyar énekesnő kezét

Nem hiszed el, hol kérték meg a magyar énekesnő kezét
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 04. 10. 08:30

Hónapokig tervezte Antal Timi párja, hogyan kérje meg szerelme kezét harmadik évfordulójukon.

A lánykérésben benne volt a család, a barátok, sőt egy egész mozi stábja. Az igen kimondása így nagyon emlékezetes maradt. A tehetségkutatóból ismert énekesnő és párja, Gergő között már esett szó házasságról, így a fiúnak nem kellett attól tartania, hogy szerelme esetleg nemet mond. Antal Tímea persze igent mondott.

„Eszembe jutott, hogy a moziban fogom megkérni a kezét- idézte fel az énekesnő kedvese az eseményt a Bors napilapnak. - Írtam egy szerelmes dalt, közben bevontam a családot és a barátokat, akiket mind meghívtam az eseményre. Kibéreltem egy mozitermet, és forgattunk egy vi­deoklipet a dalhoz, amit Timinek írtam. Itt-ott látható benne, hogy írok valamit egy papírra, de csak a végén mutatja a kamera a szöveget: Hozzám jössz feleségül? Azt mondtam neki, hogy meghívást kaptunk egy filmvetítésre. Beültünk, kezdődtek az előzetesek, és amikor feltettem a nagy kérdést, meglátta, hogy a mozinézők mind a szerettei.”

 

Ripost hírek
Harcsa Norbert: a baloldali szavazók a messiásukat két évvel ezelőtt még keresztre feszítették volna

Harcsa Norbert: a baloldali szavazók a messiásukat két évvel ezelőtt még keresztre feszítették volna

A népszerű, bokszoló-influenszer jókat derül a baloldalról hozzá befutó fenyegetéseken, hiszen pontosan tudja, hogy a „kemény legények” csak addig bátrak, amíg négy fal között a klaviatúra előtt ülve ígérnek „irdatlan verést” a harcban edzett sportembernek. Harcsa Norbert most elmondta, mit is gondol a Magyar Pétert messiásként látó fura brigádról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.