RETRO RÁDIÓ

Nyáron már gyógyultan akar visszatérni Törőcsik Mari

Nyáron már gyógyultan akar visszatérni Törőcsik Mari
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 02. 14. 13:41

A nemzet színésze már alig várja a jó idõt, hogy kiülhessen kertjébe, és csodálja virágait.

Törőcsik Marit két hete engedték ki a Honvédkórházból, ahová január közepén került be, mert megszédült, elesett és komoly sérüléseket szenvedett.

Az állapota naponta változott, a szédülése sem akart elmúlni. Egy időre komolyabb ellenőrzés alá is vonták, és miután hazaengedték, 24 órás ápolónői felügyeletet javasoltak neki, amit ő megfogadott. Az orvosok szerint a nyolc évvel ezelőtti agyvérzése, az azt követő klinikai halál állapota és a kóma következményeként szédül azóta is.

„Az orvosok azt ígérték, nyárra rendbe jövök, és azért itt, Velemben gyógyulok, mert itt úgy érzem, hamarabb tudom visszanyerni az erőmet – mondta a %Ripost%-nak Törőcsik Mari. – Az biztos, nyárig csak akkor megyek a fővárosba, ha kontrollra kell mennem, vagy ha úgy adódna, hogy rosszabbodna az állapotom. Ugyanakkor pozitívan állok a dolgokhoz, hiszen szeretnék még játszani. De én már most érzem, hogy ez a hely jót tesz nekem. Remélem, nyárig nem felejt el a közönség” – mondta mosolyogva.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.