
Sikeresek, boldogok és példás családi életet élnek, mégis bizonyos körök rendszeresen támadják a Schobert családot.
Ennek oka talán a siker és az irigység, a gyűlölködők viszont az utóbbi időben átléptek bizonyos határokat. Van egy bizonyos Facebook-csoport, amelynek tagjai rendszeresen gyalázzák Norbit és Rékát, sőt, esetenként a gyermekeikre is sértő megjegyzéseket tesznek.
Schobert Norbert a %RIPOST%-nak elárulta, ismeretlen elkövetők nemcsak a házuk előtti szemetest túrták fel, így lopkodva betegesen a kidobott személyes holmikat, de lányuk, Lara nevében is hamis profilt gyártottak a Facebookon. Az internetes zaklatást illetően a rendőrség tehetetlen: bár Norbiék többször is tettek már jogi lépéseket, eljárás is indult az ügyben.
Véleményem szerint a Facebookon nincs helye gyűlöletkeltésnek és zaklatásnak. Szerencsére a gyermekeink mindebből mit sem sejtenek –
kezdte a fitneszguru. – Minden lehetséges eszközzel védjük őket. Az internetes támadásokból nem érzékelnek semmit, hiszen nem is engedjük, hogy regisztráljanak. Úgy gondolom, egy gyerek nem való a Facebookra. Mindhárman boldog, kiegyensúlyozottak, sok barátjuk van és ugyanúgy élnek, mint bármely más kiskamasz.”
![]()
Norbi fájlalja, hogy soha, senki nem mert elé állni, hogy elmondja, mi baja van vele, mindezt csak az interneten teszik meg. Emiatt tehetetlenséget és szomorúságot érez, de úgy gondolja, a gyűlölködők is rajongók, csak más, betegesebb módon. Norbi minden lehetséges módon védi a családját: a házukat biztonsági kamerákkal felügyelik, a fellépéseken szintén védik őket, iskola vagy egyéb programok után pedig csak ő és Réka mehetnek a gyermekeikért.







