RETRO RÁDIÓ

Nem hiszed el, mire készül a 70 éves Dévényi Tibi bácsi

Nem hiszed el, mire készül a 70 éves Dévényi Tibi bácsi
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 01. 09. 12:21

Nyolc éve van együtt kedvesével a legendás televíziós, aki jövõ hónapban tölti be a hetvenedik életévét.

Tibi bácsira válása után akkor talált rá Bea, amikor ő már lemondott a szerelemről. Egy sörfesztiválon, a színpadról akadt meg a szeme a gyönyörű nőn, aki barátaival táncolt a lemezlovas zenéjére.

„Ezután odajött hozzám, hogy adhat-e egy puszit” – emlékezett vissza megismerkedésükre Dévényi Tibor. „Majd fél évvel később egy másik fellépésemen újra összefutottunk, ott kezdtünk el beszélgetni, és tulajdonképpen azóta együtt vagyunk. A nagy szerelem ellenére eleinte még összeköltözni sem akartam, úgy véltem, megvannak már a magam kis bogarai. De aztán rájöttem, vele szeretnék élni, ami három éve meg is történt, és nagyon jó döntés volt, boldogok vagyunk. A sok fellépés és Bea szerelme fiatalon tart.”

Arra a kérdésre, hogy lesz-e esküvő, a dj nevetve mondta: minden nő vágyik a házasságra.

„Először azt gondoltam, jó így, papírok nélkül is, mit akar már egy hetvenéves férfi. De most már nem zárkózom el előle, ha eljön a megfelelő lélektani pillanat, például egy romantikus utazáskor, akkor megkérem Bea kezét.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.