RETRO RÁDIÓ

Megrendítő vallomás: Nem mond le az életről Rékasi Károly

Megrendítő vallomás: Nem mond le az életről Rékasi Károly
BDF
Szerző
BDF
Létrehozva2016. 12. 16. 13:20

A népszerû színész hálás mindazoknak, akik mellette vannak. Tudja, csak értük érdemes élni.

Rékasi Károly nehéz időszakon megy keresztül, az ünnepek közeledtével mégis úgy érzi, látja már az alagút végén a fényt.

"Nekem nem új év jön, hanem új élet kezdődik, kezdődött egy ideje. Nincs a lelkemben harag a baleset másik résztvevője iránt. Emberek vagyunk, olykor hibázunk. Megértettem, hogy nem csak egyféleképpen lehet szemlélni a történéseket, már tudomásul veszem: ha valaki másként gondolkodik, annak is lehet igaza. Ez a baleset mindkettőnk életében sok álmatlan éjszakát okozott, és bár máig nem ismerem, aki az autót vezette, a megoldás előttünk van."

A múltat nem tudjuk már megváltoztatni, de a jövőnkért még tehetünk

– mondta a Bestnek a színész, aki bevallotta, nem találkozott azzal az illetővel, aki megmentette az életét.

"Nem tudom, ki hívott mentőt, ki volt, aki újraélesztett. Tudom, hogy sok ember dolgozott együtt azon, hogy itt lehessek, és nem azért, mert Rékasi Károly vagyok, bárkiért megtették volna."

Köszönöm, hogy életben maradtam, lehetnek terveim, és kilátás arra, hogy még élhetek értékes életet.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.