RETRO RÁDIÓ

Nők tömegeit tette már tönkre Angelina Jolie

Nők tömegeit tette már tönkre Angelina Jolie
The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2016. 09. 23. 19:12

Szeretik szentként és áldozatként emlegetni Angelina Jolie-t, pedig igazából sokak életét változtatta már pokollá.

Miközben a Brangelina-válás kapcsán a legtöbben azzal vannak elfoglalva, hogy Brad Pitt milyen apa, sokan megfeledkeznek a történet másik oldaláról. Hiszen maga Angelina Jolie sem lehet teljesen ártatlan a kialakult helyzetben. Legalábbis élete korábbi tettei alapján ez elég biztosan kijelenthető. Ugyanis bőven tett már tönkre életeket.

Elcsábította anyja szeretőjét

A sort kezdhetjük anyjával, Marcheline Bertranddal, akitől a tizenéves Angelina elcsábította szeretőjét. Ez hosszú évekre megrontotta kettejük viszonyát, és teljesen csak akkor békéltek meg, amikor Marcheline-nél először diagnosztizálták a rákot.

Pár évvel később, még Jonny Lee Miller feleségeként összeszűrte a levet Mick Jaggerrel a Rolling Stones Anybody Seen My Baby című videójának forgatásán. Ez a viszony volt az utolsó csepp Jerry Hall-nál, és elhagyta a legendás énekest.

Ahogy Angie is Millert. Méghozzá Billy Bob Thorntonért, akivel a Vakrepülés című film felvételein szerettek egymásba. A történet egyetlen szépséghibája, hogy a színész éppen Laura Dern vőlegénye volt. Laurát egy apró cetlire írt üzenetben dobta Billy, és néhány hónappal később, mikor Angelina is elvált, összeházasodtak.

Thornton feleségeként kiderült Jolie-ról, hogy első házassága előtt és alatt is leszbikus viszont folytatott Jenny Shimizu modell-színésznővel. Aki mellesleg annyira beleroppant a kapcsolatukba, hogy a mai napig depressziós és pszichológus kezeli.

2004-ben, Billy Bobtól való válását követően, egyszerre csavarta az ujjai köré Oliver Stone rendezőt, Colin Farrellt és Jared Letót. A négyszög természetesen kiderült, és ez alaposan rányomta a bélyegét a Nagy Sándor, a hódító munkálataira. Illetve Stone harmadik neje sem lehetett túl boldog, hogy megcsalták.

De ezen évek alatt felröppentek olyan pletykák is, miszerint Melanie Griffith biztosra vette, hogy az Eredendő bűn forgatásán a férje, Antonio Banderas nemcsak eljátszotta az ágyjeleneteket Angie-vel, hanem meg is történt köztük minden...

Egy röpke ugrással megérkeztünk 2004-be, a Mr. és Mrs. Smith felvételeire, ami úgy alakult, hogy Brad Pitt rá cserélte addigi feleségét, Jennifer Anistont. De ezt a történetet mindenki ismeri.

Aztán a pletykák szerint Brad oldalán is előfordult, hogy nehezére esett a monogámia. Az utazó munkálatain Johnny Depp került túl közel hozzá, néhány hónapja pedig volt lovagjával, Daniel Craiggel lett megint nagyon jóban. Aki mellesleg szintén házas...

Mindezek után pedig ő vádolja azzal Marion Cotillardot, hogy elcsábította Bradet. Ami valószínűleg nem tett valami jót az éppen második gyermekét váró francia színésznő kapcsolatának. De az a pletyka is Jolie-hoz köthető forrásokból kapott szárnyra, hogy Selena Gomez hevesen flörtölt Braddel. Amiért a jelenleg komoly pszichés gondokkal küzdő énekesnőt ezrek támadják az interneten...

Ha pedig kiderül, hogy Pitt tényleg nem viselkedett agresszívan a gyerekeikkel, akkor lesz egy újabb élet Jolie listáján, amit megkeserített. A rengeteg nő mellé, akiket miatta hagytak el.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.