Létrehozva: 2015.12.05.

Rég volt ennyire dögös Kustánczi Lia

A lemezlovassá lett Playmate klipforgatásán annyi formás nõi idom volt, hogy az emberi agy feldolgozni se tudja. Azt meg pláne, amit mûveltek velük.

Mi is megdöbbentünk, mikor beléptünk a Kustánczi Lia klipforgatásának otthont adó stúdióba. Bár a meghívó is szexi hangulatot ígért, azért arra nehéz felkészülni, hogy feszülős bőrdresszekben kávézgató lányokat látunk mindenfelé, amerre nézünk.

Természetesen közülük is kiemelkedett maga a főszereplő, DJ Lia, aki címlaplányként indult, de ma már lemezlovasként bizonyít. Új videójához pedig az X-Faktorból ismert Lil C-t is maga mellé vette. Valamint felkérte a magyar twerkbajnok táncoslányokat, vagyis az ország legjobb fenékrázóit, hogy művészetükkel még jobban fokozzák a dögösségi faktort.

"Egy videoklipre mindenhol összerakják a stylingot, mi pedig nemzetközi színvonalat akartunk. Annyira azért nem mentünk el szexuális irányba, hiszen nem fehérneműben vagyunk. Persze nem hétköznapi ruhák ezek, de kliphez ne is azt vegye fel az ember, amiben a boltba megy."

Igazából a ruhák miatt olyan ez a forgatás, mintha szilveszter lenne

- mondta Kustánczi, aki ezek szerint egy ilyen merész flitteres csodában minden gond nélkül bulizna is.

Az biztos, hogy egy olyan szilveszteri buliba, mint ez, mi is nagyon szívesen elmennénk, de akár a régóta szervezett programunkat is lemondanánk érte!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét