Létrehozva: 2015.12.11.

Hihetetlen! Babonából nem akar nősülni L.L. Junior

A sikeres rapper két gyermek után sem szeretné oltár elé vezetni szerelmét, hiszen szülei válása után nincsenek jó emlékei a házasságról.

L.L. Junior ma már büszke kétgyermekes apuka, kisfiainak édesanyját viszont boldogságuk ellenére sem akarja feleségül venni.

A nagydumás rapper egészen egyszerűen nem hisz a házasság intézményében, sőt, szerinte pontosan az igenek kimondása vezethet egy kapcsolat megromlásához - írta meg a Story magazin.

Annyi rossz példát láttunk magunk körül, hogy szinte babonából sem akarok nősülni. Többek között az én szüleim is elváltak, amikor tizenhárom éves voltam, így ezzel kapcsolatban nincsenek jó emlékeim. Emlékszem, mennyit veszekedtek, és az ilyesmi megmarad egy gyerekben.

Nekem az a véleményem, hogy a legtöbb válás oka nem más, mint a házasság" - fejtette ki szokatlan véleményét az előadó, akit párja, Csilla sem noszogat a lánykéréssel.

Junior párja abból sem csinált gondot, hogy az énekes mást küldött be maga helyett a szülőszobába, amikor második gyerekük világra jött.

Csillával már korábban tisztáztuk, hogy egyikünk sem szeretne apás szülést, ezért a szülőszobába anyukám ment be helyettem.

"Szerencsére a párom úgy tekint rá, mintha a saját édesanyja lenne, ezért ez nem okozott semmilyen problémát" - nyilatkozta Junior, akinek voltak félelmei az újabb családtag érkezésével kapcsolatban. Ismerősei figyelmeztették rá, hogy nagyobbik fia nem biztos, hogy jól viseli majd jól szülei figyelmének megoszlását.

"A legnagyobb örömünkre, nyoma sincs benne rivalizálásnak, csupán arra kell figyelnünk, hogy nehogy túlságosan hevesen és szorosan ölelgesse meg Laurent-t, hiszen ő még nagyon pici és törékeny.

"Egyébként míg a kétéves Lacika inkább Csillára hasonlít, addig a kis Laurent egyértelműen roma vonásokkal jött a világra" - büszkélkedett a jó útra tért családfő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A bohócedzőnek vége - tényleg botrány lesz, ha nem rúgják ki a Manchester United bukott mesterét

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

mindmegette.hu

Rekordfogyás! 53 kilót adott le Dóri ennek a módszernek köszönhetően

ripost.hu

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

"Az érettségi a minimum" – Kőgazdag Metta leleplezte a tanulmányait

SZTÁRDZSÚSZ

Félhetnek Schmuck Andor randipartnerei: elkészült a politikus leleplező könyve

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra