Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2015.11.05.

Majdnem meghalt Oszter Sándor felesége

Oszter Sándor neje az utolsó pillanatban került kórházba, ahol az orvosoknak végül sikerült megmenteniük az életét.

A színész feleségét, Failoni Donatellát pár napja megérintette a halál szele, ugyanis agyvérzés miatt kórházba került a hatvankilenc éves asszony.

Oszter Sándor zongoraművész szerelmét elmondása szerint a négy bent töltött nap teljesen megváltoztatta, de a súlyos vészhelyzet ellenére sem retteg a haláltól - írta meg a hot! magazin.

Inkább attól félek, hogy egy napon beteg leszek, és végtelenül kiszolgáltatott helyzetbe kerülök.

"Meg is mondtam a családomnak, ha így lesz, nem akarom, hogy kórházban gépek tartsanak életben" - árulta el Donatella, aki hat éve küzd magas vérnyomással, de két héttel ezelőtti rosszullétekor sem ment be a kórházba.

A doktor azt javasolta, hogy azonnal menjek be a sürgősségi osztályra. Könnyelmű voltam, nem fogadtam meg a tanácsát. Napok múlva ismét zsibbadtam, mire a lányom, Szandi bevitt egy budapesti kórházba.

"Rögtön befektettek, az orvos figyelmeztetett, hogy nagy a baj, mert meghalhatok" - mondta el a zongoraművész, akinek édesapja is stroke következtében vesztette életét. Férje, Oszter Sándor ezért érthető módon rendkívül megrémült a doktor szavaitól.

Harmincnyolc éve vagyunk házasok, a férjem is nagyon megijedt.

"Egy dologra jó volt ez a kaland: soha többé nem panaszkodom. Eddig ostobaságok miatt idegesítettem magam, de a betegségem szembesített a valósággal" - nyilatkozta Donatella, aki meg is akart szökni a kórházból.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

travelo.hu

Hiszitek vagy sem, de Budapest a világ egyik legzsúfoltabb városa lett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül