RETRO RÁDIÓ

Kisbabájával a kezében verték meg a terhes modellt - Véres fotó

The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2015. 11. 30. 17:34

Ava Van Rose-t egy ismeretlen férfi támadta meg, és összeverte mindenféle indok nélkül, miközben a nõ kezében ott volt a hat hetes fia is.

Érthetetlen és brutális támadás történt Dublinban. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Ava Van Rose fiával a karjaiban sétált, amikor egy ismeretlen férfi rárontott. Ököllel többször arcon ütötte, majd amikor Ava megpróbálta lerakni a kezéből a hat hetes babáját, még néhány rúgást is kapott, és sajnos a picit is eltalálta a támadó. Az orrán-száján vérző modell segítségért kiabált, és ekkor a férfi még a késével is megfenyegette. De aztán hirtelen menekülőre fogta, mert félt, hogy áldozata segélykiáltásai célba értek, és rajtakapják, miközben a nőt ütlegeli.

A huszonhat éves modell azonnal kórházba ment, ahol össze kellett varrni az ajkait, a fiáról pedig kiderült, hogy belső sérüléseket szenvedett. Jelenleg is megfigyelés alatt tartják, mert nem tudni, hogy mennyire nagy a baj. Valamint a fején is van egy csúnya zúzódás, aminek szintén lehetnek szövődményei.

Aváról egyébként nemrég derült ki, hogy ismét várandós. Arról viszont nincs hír, hogy a magzat megsérült-e a támadás során. Aminek kapcsán a modell természetesen feljelentést is tett. A rendőrség pedig keresi az ismeretlen elkövetőt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.