Létrehozva: 2015.11.22.

Ki nem találnád, hány pasival hozták már össze Szinetár Dórát!

A színésznõ az elmúlt években többször is megkapta, hogy állandóan beleszeret színházi partnereibe, akikhez férjhez is megy. Pedig ez nagyon messze áll az igazságtól.

Szinetár Dóra szerelmi élete évek óta foglalkoztatja a sajtót, és nagyon sokszor vágták már a fejéhez, hogy mindig színházi partnereibe szeret bele. A színésznő ennek apropóján összeszámolta, hogy hányszor kellett volna szerelmesnek lennie, ha igaz lenne, amit az újságok írnak róla.

Nekem összesen 35 férfipartnerem volt ezalatt a 28 év alatt. 35 férfi jött úgy velem szembe a színpadon, hogy mi azt játszottuk, szerelmesek vagyunk egymásba. Ebből a harmincötből kettőhöz lett közöm.

"Valaki azt is felhozta, hogy az első férjem is ilyen, mert balett táncos. Sajnos nem vagyok balerina. Az első férjemet egy szórakozóhelyen ismertem meg, és először akkor láttam színpadon, amikor már fél éve a barátnője voltam"

- mesélte Ábel Anitáéknak A nő háromszor felvételén, ahol azt is elárulta, hogy színházi partnereivel ugyan nagyon jó viszonyban vannak, de sosem jutna eszükbe románccal keverni a barátságot.

Harmadik férjét, Makranczi Zalánt viszont a színháznak köszönheti, ugyanis egy darab próbáin kerültek közel egymáshoz.

 

Liliom bemutató másnapján... Szombati ebéd Veszprémben, egy csodajó kis helyen!

Szerző: Szinetár Dóra Official Fanclub2015. november 7.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Erre várt és ettől félt a világ: Oroszország megszólalt Irán Izrael elleni támadásáról

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

Elhagyta Cooky-t és gyerekeiket a felesége

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

vg.hu

Mobilfox: kiderült, kinek köszönhető a Deák téri pénzhullás

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Ez a világ legegészségesebb, filléres zöldsége! Akár otthon is termesztheted

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

SZTÁRDZSÚSZ

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock