RETRO RÁDIÓ

Kemény döntést kell hoznia Pécsi Ildikó unokájának

MMB.
Szerző
MMB.
Létrehozva2015. 10. 01. 17:30

A színésznõ fia, Szûcs Csaba, és a férfi leendõ exneje, Pártos Csilla nehéz helyzetbe hozták közös gyermeküket, hiszen arra kérik, hogy a bíróságon válasszon kettejük közül.

Pécsi Ildikó fiának és Pártos Csillának a válópere semmiképpen sem nevezhető békés megállapodásnak, sőt egyre durvább részletek kerülnek napvilágra a botrányoktól hangos pereskedésről.

Most ugyanis megszegték egymásnak tett egyetlen ígéretüket, hiszen közös fiukat, Csabát is belekeverték durva csatározásukba - írta meg a Story magazin.

Nemrég pedig még úgy tűnt, pont kerül a családi botrány végére, de a helyzet napról napra rosszabb lesz, hiszen a felek semmiben sem értenek egyet.

Még arról is vitatkoznak, hogy ki citálta fiukat a bíróság elé, ám az biztos, hogy az egész egy lista megírásával kezdődött.

Pécsi Ildikó fia ugyanis újabb dokumentumot nyújtott be a bíróságnak, melyben tételesen felsorolta, mi mindent vett fiuknak, mióta külön élnek Pártos Csillával. Így támogatta gyerekét anyagilag, és emiatt nem fizetett gyerektartást abban az időszakban.

Ezt a papírt fiával is aláíratta, Pártos Csilla ügyvédje szerint pedig a férfi pont ezzel keverte bele a tinédzsert a perbe.

A dokumentum nem egy tizenhét éves fiú nyelvén fogalmazódott, ráadásul nehezen elképzelhető, hogy egy gyerek pontosan emlékszik arra, hogy két évvel ezelőtt milyen holmikat kapott, és azok pontosan mennyibe kerültek.

Ezt a kérdést tisztázni kell, ezért beidézték a tárgyalásra ifj. Szűcs Csabát, akinek így a bíróságon kell eldöntenie: apja vagy anyja mellé áll-e a botrányos perben, amiben a felek 400 millió forinton vitatkoznak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.