RETRO RÁDIÓ

Rémálommá vált Fodor Zsóka útja

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2015. 09. 14. 13:23

A színésznõ autóval indult egy erdélyi fellépésre, utazását azonban nem várt nehézségek keserítették meg.

Lelkesen készült erdélyi fellépésére Fodor Zsóka, akit két kollégájával együtt Mikaházára hívtak vendégszereplésre. A Barátok közt egykori sztárja autóval vágott neki a közel 8 órás útnak, arra azonban nem számított, hogy a fárasztónak ígérkező kocsikázás egyben rémálommá is válik. A színésznő, aki teljesen kikészült a kalandos utazástól, a Borsnak fakadt ki az őt ért viszontagságokkal kapcsolatban.

"Indulás előtt itthon gondosan kitettem az összes iratomat, nehogy elvesszenek. A határnál a román határőr kérte az útlevelem, mire elmagyaráztam neki, hogy nem kell, engedjen át nyugodtan. Nem engedett, szigorúan ismételgette: 'Vissza!'"

- idézte fel a 40 éve magányosan élő Zsóka az első csapást, majd elárulta: hiába könyörögtek, vissza kellett száguldaniuk Budapestre az otthon maradt útlevélért. Mindenki egykori Magdi anyusa ekkor még abban bízott, hogy túl vannak a nehezén, ám a java még csak ezután jött.

Egy debreceni benzinkúton ugyanis az autójuk felmondta a szolgálatot. Hiába forgatták kétségbeesetten a slusszkulcsot, a motor csak nem indult. Ekkor már pirkadni kezdett, és a három színész hatalmas késésben volt. A kesztyűtartóban azonban rábukkantak a pótkulcsra, így magabiztosan Mikaháza felé vették az irányt. Ám nem sejtették, hogy Romániában öt ilyen nevű település is található, ők pedig egy téves címet ütöttek be a GPS-be. Szerencséjükre azonban felhívták őket a színházból és útbaigazították őket.

"Kiderült, hogy kétszáz kilométerrel túlmentünk. Éppen harmincadik órája voltunk úton, ébren, amikor végre megérkeztünk. A három óriási malőr miatt 1800 kilométert autóztunk."

- panaszkodott a 73 éves színésznő a lapnak, akinek minden bizonnyal ez volt élete legszerencsétlenebb utazása.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.