RETRO RÁDIÓ

Eltitkolta az X-Faktor sztárja, hogy apa lesz

MF
Szerző
MF
Létrehozva2015. 09. 10. 18:02

Oláh Gergõéknél nagy a boldogság, hiszen hamarosan megszületik harmadik gyerekük. Az énekes örül, hogy kisfia már jobb körülmények közé érkezik, mint testvérei.

Az X-Faktor óta nagyot fordult a világ Oláh Gergőékkel. Az énekesnek sikerült kitörnie a szegénységből, és végre nem kell családjának nélkülöznie. Így Gergő és felesége, Niki harmadik gyereke már egy teljesen kiegyensúlyozott légkörbe érkezik. Mivelhogy hamarosan újra szülők lesznek, amit hónapokon át titkolták a világ elől!

De most már azt is elárulták, hogy kisfiuk születik. A csöppség november végére van kiírva, de anyukája úgy érzi, hogy előbb érkezik majd a baba. A babát nagyon régóta szerették volna, így most óriási az öröm.

Terveztük őt, a házasságunk elejétől fogva. Azóta három gyereket szeretnénk

 - mesélte a leendő apuka a hot!-nak.

A családnak a baba miatt költöznie is kellett, ugyanis kinőtték előző lakásukat. Ötéves kislányuk, Karla, és négyéves fiuk, Denisz is nagyon várja már a testvért.

Denisszel kicsit nehezebb lesz, mert rettenetesen anyás.

- mondta a lapnak Niki.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.