RETRO RÁDIÓ

Majdnem belehalt a spórolásba a tinisztár

Majdnem belehalt a spórolásba a tinisztár
The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2015. 07. 10. 23:22

Nem akart pluszpénzt fizetni a reptéren, minden ruháját magára húzta, és majdnem felrobbantotta a saját szívét az énekes.

A fapados repülők egyik legnagyobb hátránya, hogy rémesen kevés csomagot lehet csak magunkkal vinni a jegyünk áráért. Erre fázott rá a Rewind énekese is. James McElvarnak körülbelül 19 ezer forintnyi összeget kellett volna még fizetnie a nehéz táskája miatt, de erre nem volt hajlandó. Inkább magára húzta az összes ruháját.

Végül hat póló, négy pulóver, három farmer, két kapucnis felső, egy kabát és két kalap volt rajta, amikor felült a gépre. A rengeteg ruhától azonban rémesen megemelkedett a testhőmérséklete, és a szíve hevesen verni kezdett. Majd elájult a London-Glasgow út felénél.

Szerencséjére az utasok között volt egy szabadnapos orvos, aki még idejében ellátta, és így a tizenkilenc éves zenész megmenekült a szívrohamtól. Leszállás után azonnal kórházba vitték, már jól van. De a doktorok szerint a túlhevültségtől fel is robbanhatott volna a szíve.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.