Létrehozva: 2015.07.02.

Két évbe is telhet, míg eldől Rékasi Károly sorsa

Több évig tarthat, amíg minden részletre fény derül. A rendõrség újrajátssza a balesetet

Szerző sm

Évekig tartó bizonyítási eljárás derítheti csak ki, hogy ki a felelős a kedden délután történt súlyos balesetért. Az autó vezetője a Blikknek azt nyilatkozta, hogy indexelt és megkezdte a balra kanyarodást a főútról, amikor a mögüle érkező Rékasi Károly motorja a kocsi oldalának csapódott. 

A rendőröknek még meg kell hallgatni Rékasi verzióját is, és a viszgálatba bevolt szakértőkre is hosszas munka vár. A Bors értesülése szerint az autóst a baleset után megszondáztatták: a sofőr nem fogyasztott alkoholt. 

 

Dr. Janklovics Ádám közelekedési jogász szerint 2-3 év is eltellhet, mire a rendőrségi és a bírósági eljárás lezárul. A rendőrség a helyszínelésen féknyomokat, anyagmaradványokat, távolságokat rögzít, a közlekedési szakértő pedig ezekből megállapítja, hogy hol volt pontosan az ütközés,  a járművek milyen sebességgel haladtak, az ütközéskor előzésben volt-e már a motoros, vagy az autós kezdte meg hamarabb a kanyarodást. 

A balesetet egy számítógépes szimulációs program segítségével lemodellezik. Ha az autóst terheli a felelősség, úgy közúti baleset gondatlan okozása miatt indul ellene eljárás, amelyért akár szabadságvesztés is kiszabható. Ha a motoros a vétkes, úgy ellene - mivel az autós nem sérült meg a balesetben - szabálysértési eljárás indul. 

A színész szerelme, Pikali Gerda és családtagjai szinte el sem mozdulnak mellőle a kórházban. Borzasztó nehéz volt látniuk, hogy Károly az intenzíven fekszik, gépek között, becsövezve.
Tegnap délelőtt a sérülései miatt még altatni kellett a színészt, délutánra viszont már magához tért és lélegeztetni sem kellett, így tudott kummunikálni a szeretteivel. Hosszú hónapokig tart majd a gyógyulása, de legalább nem történt visszafordíthatatlan tragédia. 

Szerző sm

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát