Létrehozva: 2015.07.18.

Ezért nem issza fátyolosra magát Baukó Éva

A korábban botrányos életet élõ ex-villalakó megünnepelte második piátlansági születésnapját. Alkoholmentes mindennapjaiból csak egy boldog párkapcsolat hiányzik.

Szerző Doris

Két évvel ezelőtt, 2013. július 17.-én döntött úgy Baukó Éva, hogy felhagy az italozással és a különféle tudatmódosító szerek használatával is. A Való Világ negyedik szériájának igencsak zűrös életű szereplője leginkább kisebb, vagyis inkább nagyobb botrányaival verekedte be magát a köztudatba. Két éve azonban elege lett saját állapotából, és elhatározta, új életet kezd. A sorsfordító döntésről pénteken egy érzelmes Facebook posztban emlékezett meg:

"Két éve ugyanezen a napon, július 17-én döntöttem úgy, hogy végleg fel szeretnék hagyni a zűrös életvitelemmel, és az alkohollal! Sikerült, a mai nap is egy évforduló immáron két éve nem fogyasztottam alkoholt sem pedig egyéb tudatmódosító szert!" - kezdi a bejegyzését Éva, aki már csak egy igaz társra, és elfogadásra vágyik.

Jelen időszakban, kiegyensúlyozott vagyok, bár nagyon vágyom egy boldog párkapcsolatra, családra és egy saját lakásra! Keresem az utam, ami nagyon nehéz főleg így, hogy előítéletek vannak velem szemben!

- vallotta be az egykori villalakó, akit hamarosan a TV2 újjáélesztett poénműsorában, az"Ezek megőrültek!"-ben láthatunk viszont.

Szó mi szó, Éva teljesen kicserélődött az elmúlt két évben! Még májusban tette közzé azt a képet, amin jól látszik a különbség alkoholmámoros korszakában készült fotója és a mostani formája között. Határozottan ragyog mióta nem issza fátyolosra magát, és lényeg, hogy végre rájött: "Józanul jobb az élet!"

 

Ez a két kép két évvel eltéréssel készült! A bal oldali amikor még ittam, a jobb oldali amikor már nem! Legjobb döntése...

Posted by Eva Bauko on 2015. május 10.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek