Létrehozva: 2015.06.20.

Korda György: Klárikám, letelt az idő!

Korda György és Balázs Klári a mai napig igyekeznek a lehetõ legtöbb idõt együtt tölteni. Mindezt a legnagyobb szeretetben, egyetértésben. De van egy pont, amikor náluk is elszakad a cérna.

Ha a hazai sztárvilágból egy olyan párt kellene kiemelnünk, akik mindvégig szerelemben és egyetértésben éltek, minden bizonnyal eszünkbe jut Korda György és Blázs Klári neve. Noha az énekesnőnek saját bevallása szerint sosem volt könnyű megtartani élete nagy szerelmét, aki hosszú éveken át Magyarország első számú férfisztárja volt, mégis megérte az erőfeszítés.

Õk is szoktak veszekedni

Az idős házaspár annyira harmonikusan él, hogy sokan azt hihetik, túlságosan is rózsaszín a külvilágnak mutatott kapcsolat, hiszen a mai napig sokszor kézen fogva, vagy ölelkezve lehet őket lencsevégre kapni. Ahogy azonban Balázs Klári a Borsnak elmondta, nem mindig minden olyan rózsás, mint amilyennek látszik, hiszen köztük is vannak nézeteltérések, és eljön a pont, amikor elszakad a cérna.

"Mi is szoktunk vitatkozni, én hirtelen haragú Oroszlán vagyok, de megbeszéltük, hogy haraggal a szívünkben soha nem fekszünk le. Sőt! Tizenöt-húsz perc elteltével megyünk a másikhoz békülni. Gyurikám szokta is az órát figyelni, és mindig szól nevetve:

Klárikám, letelt az idő!

 - mesélte a lapnak Balázs Klári, aki azt is elmondta, a legtöbbször olyan badarságokon vesznek össze, mint például hogy sovány vagy zsíros tejjel finomabb-e a reggeli kávé.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas módon próbál még több pénzt szerezni Kulcsár Edina és G.w.M

origo.hu

Berki Mazsi új barátjával csókolózós képet mutogat

life.hu

Ezt a három kutyafajtát a neves kutyaszakértő sem tartaná: elmondja, mi ennek az oka

hirtv.hu

Ferenc pápa egészségügyi állapota miatt lemondta a heti programjait

ripost.hu

Közleményt adtak ki a PENNY rövid lejárati idejű termékeiről

origo.hu

Felismerhetetlen újabb fotóján az Ázsia Expressz győztese

astronet.hu

Az Irgalom angyala vigyáz ránk november 28. és december 2 között

life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

ripost.hu

Megható fotót posztolt Terence Hill, véget ért egy korszak

ripost.hu

Hoppá: Nagy Ő Virág kíméletlenül nekiment Jákob Zolinak, csípős szavakkal csapott oda

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a bizonyíték: Csak kamu volt Vajna Timi és Schwarzenegger románca – videó

SZTÁRDZSÚSZ

Hajdú Péter háborút hirdet a netes csalók ellen

SZTÁRDZSÚSZ

Kiosztották Berki Mazsit a gyereknevelési elvei miatt

SZTÁRDZSÚSZ

"Heti 5 edzés és nincs rajtad izom?"- Kikezdték a rajongók Gáspár Lacit - Fotó

SZTÁRDZSÚSZ

Lerántották a leplet a brit királyi családról: valójában ezért veszett össze Harry és Vilmos?

SZTÁRDZSÚSZ

Végre kiderült: ezt teszi Andy Vajna legendás relikviájával Vajna Tímea

SZTÁRDZSÚSZ

Váratlan dolog derült ki Tóth Gabi szerelméről, tényleg igaz volna?