5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Távolságtartásra kéri a rajongóit Judy

judy fogyás
Elekes Judit
Szerző
Elekes Judit
Létrehozva2020. 07. 20. 07:10

Az énekesnő szívesen tért vissza a színpadra, és mint kiderült, a rajongók is nagyon örülnek neki.

Egy hétvége alatt négy helyen is fellép Judy! Az énekesnő a Groovehouse oszlopos tagjaként járja az országot, és bár az elmúlt hónapok nehézségei őt is megviselték, örömmel tért vissza a színpadra.

Fotó: Ripost

„Szerencsére az ötszáz fő alatti rendezvények gond nélkül megtarthatóak, mi pedig Zsoltival zenélni akarunk, ezért örömmel lépünk fel kisebb közönség előtt is. Persze, a fesztiválok, nagyobb falunapok az idén elmaradnak, de szerintem most egy zenész sincs abban a helyzetben, hogy válogathasson” – mondta el a Ripost-nak Judy, aki minden egyes koncerten érzi az emberek szeretetét.

„Korábban is nagyon örültek nekünk, bárhová is mentünk, de a koronavírus-járvány miatti kihagyás óta még inkább látjuk rajtuk, mennyire vágynak a szórakozásra.”

Judy és Zsolti igyekszenek megtartani a kellő távolságot, hiszen tudják, a vírus még mindig jelen van, habár ezt néha a rajongók elfelejtik.

„Sokszor úgy ölelnek meg egy-egy közös fotó készítésénél, mintha nem is lenne világjárvány, sőt, vannak, akik puszit is adnának. Ez ellen nem lenne kifogásom normális esetben, de vigyáznom kell a családomra, valamint a rajongókért is felelősséggel tartozom. Ilyenkor udvariasan szólok nekik, hogy a saját érdekünkben tartsunk egy kis távolságot, ha pedig ez nem használ, Zsolti erélyesebben odaszól” – árulta el nevetve az énekesnő.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.