SZTÁRSZERENCSE

Ez az igazi boldogság: Kisbabát vár Dér Heni a súlyos vetélés után

Hamarosan édesanya lesz a gyönyörű énekesnő. Párjával, Bakos Gergővel kisbabát várnak
  • Szerző:

Az énekesnő nem számított rá, hogy az áprilisban történt méhen kívüli terhesség után ilyen hamar állapotos lesz. Heni most körülbelül a harmadik hónapban járhat.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Sulyok László

„A legnagyobb kérdés az volt bennem, hogy merjek-e örülni. Az első terhességemnél sírtam a boldogságtól, ami nem tartott sokáig. Nem meglepő, hogy másodjára aggódtam, nehéz volt így lelkesedni. (...) A világ legjobb, legmegnyugtatóbb érzése járt át minket, amikor megláttuk a monitoron, hogy minden a helyén van” – mondta a Storynak Heni.

Mi történt néhány hónapja?

A 34 éves énekesnő, borzasztóan nehéz időszakon ment keresztül a párjával tavasszal. Először természetesen határtalan boldogságot érzett, amikor megtudta, hogy kisbabát vár. Az énekesnő már a nyilvános bejelentés módját fontolgatta, amikor párjával, Gergővel elindultak az első ultrahangra. Alig várták, hogy végre megkapják az orvostól a pici első fotóját, amikor a szakember váratlan hírt közölt: nem látja a magzatot.Már kezdtem aggódni, amikor megtalálta az embriót. Beágyazódva, beszorulva a jobb oldali petevezetékembe. Bár már tudtam a választ, ösztönből kérdeztem: meg tudja menteni? (…) De közölte, hogy felejtsem el” – mesélte akkor Heni.

„Mivel kifakadhat, gyakorlatilag időzített bomba vagyok, bármikor belső vérzésem lehet, és összeeshetek, úgyhogy műteni kell” – emlékezett vissza a szörnyű percekre az énekesnő, aki sokkot kapott, szinte fel se fogta, mi történt. Másnap mielőtt indultak volna a kórházba, Heni váratlanul rosszul lett és elájult a fürdőkádban.

„Begörcsölt a hasam. (…) Összeestem. Gergő arra ért a fürdőszobába, hogy elájultam, ott fekszem a kádban a zubogó víz alatt hulla fehéren” – mesélte Heni, akinek belső vérzése volt, párja rohant vele a kórházba.

A műtét jól sikerült, a jobb petefészkét azonban ki kellett műteni. Az énekesnő nehéz időszakon ment keresztül, de szerencsére most minden jó alakul.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Nincs karácsony töltött káposzta nélkül – klasszikus recept a Mindmegettétől

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?