RETRO RÁDIÓ

„Nem tudom, lesz-e még Omega…” – Kóbor János szerint itt lehet a vége

„Nem tudom, lesz-e még Omega…” – Kóbor János szerint itt lehet a vége
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2020. 07. 13. 05:40

Kóbor János jelenleg a Balaton és törökbálinti háza között ingázik, mivel a járványhelyzet miatt egyelőre az Omega fellépései is mind elmaradtak. A 77 éves énekesnek rengeteg terve volt 2020-ra, ám a koronavírus keresztülhúzta a számításait. Kóbor aggódik, állítása szerint a pandémiától függ, hogy újra összeáll-e a legendás zenekar!

Kóbor János alaposan utánaolvasott a koronavírus-járványnak, több német professzor értekezését is tanulmányozta, de a tudása és az összegyűjtött információk ellenére roppant bizonytalan.

Fotó: Facebook

Épp Balatonlellére készült, amikor megkerestük, hiszen augusztus 16-án ott koncertezne az Omega, de Kóbor arra se merne nagyobb összegben fogadni, hogy az a fellépés megvalósul. Az énekes szerint ha egy húszassal fiatalabbak lennének, nem okozna gondot, hogy akár egy teljes év kényszerpihenőre vonuljanak a vírus miatt, de 70 éves kor felett már mást jelent egy év szünet.

„Egzisztenciálisan megoldható lenne az Omega számára, hogy kihagyjunk egy évet, nem erről van szó. A mi esetünkben azért rosszabbak a dolgok, mert egy hatvanéves zenekarról van szó, bőven hetven év feletti tagokkal. Egy év nekünk már nem ugyanaz, mint egy fiatalabb művésznek” – nyilatkozta a Ripost-nak az énekes, aki szerint az egész világ összezavarodott a vírus hatására.

Kóbor úgy érzi, kibékült volna azzal, ha május végén tényleg vége lett volna a járványhelyzetnek, de az, hogy a jövőbeli fellépések is bizonytalanná váltak egy esetleges második hullám miatt, aggodalommal tölti el.

„Nem tudom, lesz-e még Omega...” – jelentette ki.

Mecky szerint az ő korukban már senki sem lehet makkegészséges; aki azt mondja, hogy nem fáj semmije és nincs semmi baja, az azért lehet, mert már a föld alatt van.

„Azt el kell fogadnunk, hogy nem minden úgy megy, mint régen, fiatalon. Én ilyen szempontból nagyon szerencsés vagyok, bár már nem mernék benevezni egy száztíz méteres gátfutásra” – humorizált a legendás énekes.

Ő tartja a lelket Benkő Lászlóban Természetesen Kóbor János is értesült arról, hogy az Omega legendás billentyűse, Benkő László nemrég újra kórházba került, ráadásul épp a 77. születésnapja előestéjén lett rosszul, bevizesedett a tüdeje. Bár van olyan hír, amiről Kóbor is csak az újságokból értesül, napi kapcsolatban van Benkővel, múlt héten találkoztak is. Elmondása szerint a billentyűs már jobb színben van, ő pedig mindent megtesz, hogy lelket öntsön belé.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.