SZTÁRDZSÚSZ

Megint botrányba keveredett Bálint Antónia

Bálint Antónia megfenyegette azt a látót, akit nemrég arra kért, átkozza meg Hajdú Péter családját.
  • Szerző: The_M

Megszólalt az látó, akivel Bálint Antónia rontást akart tetetni egykori párja, Hajdú Péter édesanyjára. A nő azt mondja a mai Borsban , hogy az egykori szépségkirálynő néhány hónappal ezelőtti kérését nem teljesítette. Talán éppen ezért pár napja meg is fenyegette őt Antónia.

"Ahonnan lehetett, már letiltottam korábban, így egy barátnőmön keresztül fenyegetett meg, arra utalt, hallgassak, mint a sír. Ezt azonban már nem tűrhetem. Ha a jövőben sem hagy nyugton, névvel is kiállok a nyilvánosság elé" - mondta a lapnak az ismeretlenségbe burkolódzó látónő.

Bálint Antóniát is megkereste a Bors, és Toncsi továbbra is tagadja az egész átkozós históriát, ahogyan korábban a Facebookon is tette.

Nem jártam látónál, sem jósnál, és nem kerestem senkit ilyen ügyben.

És ezeket olvastad már?