RETRO RÁDIÓ

Kiakadtak a követők: Így jelent meg Majka esküvőjén Ördög Nóra

Ördög Nóráék álomszép helyre utaztak
Angie
Szerző
Angie
Létrehozva2021. 08. 29. 10:40

Háromnapos esküvőn fogadott örök hűséget Majka és gyermekei édesanyja.

Szombaton végre kimondta a boldogító igent Majka és Dundika, akik 10 éve alkotnak egy párt.

Ha már eddig vártak és a koronavírus-járvány miatt is később került sor a menyegzőre, hát megadták a módját. Az ünnepély három napig tart, a vendégek között pedig közéleti szereplők, tévések, zenészek és színészek is vannak.

Bár kínosan ügyelnek arra, hogy ne kerüljön ki fotó az eseményről, néhány ismert vendég közzétett párat az Instagramon.

Tilla például egy vicces képpel jelentkezett be, amelyen több hazai hírességgel, köztük Ördög Nórával látható. A fotó címe: Amikor megláttuk a menyasszony ruháját és amikor a vőlegényét.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Till Attila (@tillattila) által megosztott bejegyzés

Nos, a követők közül szinte mindenki az ifjú párról szeretne már fotót látni, de akadtak olyanok is, akik megragadva az alkalmat, Ördög Nóra ruhája miatt indítottak vitát.

Szerintük ugyanis nem illik piros ruhában menni egy esküvőre, mert az a menyecskeruha színe, emiatt került célkeresztbe a csinos műsorvezető.

Igen ám, de ha jobban megnézzük, Nóra ruhája sokkal inkább pink, mint piros, de sebaj, legalább emiatt is volt egy kis izgalom...

Fotó: Instagram

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.