RETRO RÁDIÓ

Megállnak két gyereknél: Kulcsár Edina próbál megbarátkozni a gondolattal

Megállnak két gyereknél: Kulcsár Edina próbál megbarátkozni a gondolattal
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2020. 03. 30. 15:30

A kismama igyekszik kiélvezni a második, és a tervek szerint utolsó várandóssága minden pillanatát, Csuti ugyanis kijelentette, hogy Medoxnak és Ninának nem lesz kistestvére.

Kezd terhessé válni a várandósság Kulcsár Edina számára. A kismama hamarosan világra hozza a második gyermekét, és bár eddig elképesztően energikus volt, most már akadnak gondjai az alvással, a kifulladással és a gyomorégéssel.

Edina ennek ellenére kiélvezi a várandósság minden pillanatát, főként, mert férje, Csuti nem szeretne több gyermeket.

Fotó: Markovics Gábor

„Próbálok is megbarátkozni a gondolattal, miszerint nem lesz többé ebben részem. Csuti egyértelműen kijelentette, hogy két gyereknél megállunk és kész. (...) Már csak pár hét és megérkezik. Egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Sír, mert mindjárt vége ennek a csodás állapotnak, illetve a jelenlegi helyzet miatt. Nevet, mert mindjárt megérkezik a második gyermekünk, a kislányom Nina, akire annyira vágytam már” – fogalmazott a boldog édesanya.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.