Létrehozva: 2020.09.15.

Koronavírusos Győrfi Pál egyik ismerőse, megszólalt a szóvivő

Győrfi Pál nem tagadja, kissé aggódva szemléli, hogy a nagyvilágban és hazánkban is egyre gyorsabban terjed a koronavírus. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint ennek főleg az az oka, hogy a magyarok közül sokan hitetlenné váltak, és csak legyintenek a járványhelyzetre!

Győrfi Pál tavasszal rövid idő alatt a koronavírus-járvány elleni küzdelem központi alakjává nőtte ki magát. Az összes YouTube-videó vele kezdődött és a tévés reklámokban is folyton őt láthattuk, óvatosságra intő beszédéből még ária is született.

Győrfi Pál
Fotó: Sulyok László

Most, hogy Magyarországot is elérte a második hullám, a szóvivő nem tagadja: kissé aggódva és tettre készen szemléli, hogy hazánkban is egyre több a fertőzött, egyelőre főleg a fiatalok között, de sokan csak a vállukat rángatják a szabályok hallatán.

„A szakemberektől és tőlem is csak azt lehetett hallani, hogy a vírus nem szűnt meg létezni, itt van közöttünk, és ameddig nem lesz védőoltás, addig be kell tartani néhány alapvető szabályt, ami tavasszal olyan jól ment. Nyáron azonban ismét élveztük a szabadságot, beindult a társasági élet és a külföldi utak, mintha mi sem történt volna. Emiatt lehet szerintem, hogy hazánkban is egyre több az új fertőzött. Remélem, újra észbe kapunk” – ecsetelte a Ripost-nak Győrfi, aki szerint most igazán csak az veszi komolyan a helyzetet, akinek a közvetlen környezetében is van fertőzött ember.

Az ő ismeretségi körében is van COVID-pozitív eset, igaz, nem családtagról vagy közeli barátról van szó. A négygyermekes apuka ezért kiemelten fontosnak tartja, hogy a gyerekek is komolyan vegyék a vírus elleni védekezést.

„Újra megtartottam a gyerekeknek az egészségvédelmi előadást. Szépen viszik magukkal és hordják a kis maszkjukat. Olyat vettem nekik ajándékba, amit élvezettel hordanak. Ádám kalózosat kapott, Aliz cicást, Lilla pedig rózsaszín pandásat. Persze nem a maszk mintája a lényeg, az a fontos, hogy a gyerekeink is fontosnak tartsák a megelőzést, érezzék a közösségi felelősséget” – figyelmeztetett Győrfi, aki reméli, hogy már nem lesz szükség a videós főszerepre a járvány elleni küzdelemben, de ha kell, rá bármikor számíthatnak.

Fagyit is neveztek el róla A nem mindennapi ötlettel egy újfehértói cukrászda rukkolt elő, a szóvivő alig várta, hogy megkóstolhassa a nevével fémjelzett, fagyos édességet, ami egyébként alkoholos, gluténmentes és a Győrfi Pálesz nevet kapta.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő, amit ez az étel tehet az egészségünkkel

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

mandiner.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!