Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.17.

Koronavírus: Nyolc hónapos terhesen is plázákba jár Kulcsár Edina

A kismama nem maradhat otthon, komoly kötelezettségei vannak.

Kulcsár Edina tudja, hogy ezzel kockáztatja a saját, családja és születendő gyermeke egészségét is, ám bevallása szerint, nincs abban a helyzetben, hogy nyugodtan bezárkózzon otthon.

Fotó: Markovics Gábor

Mivel cégvezető, sok ember megélhetése múlik rajta és senkit nem szeretne az utcára tenni, vagy fizetés nélkül hagyni a koronavírus-válság idején.

Az anyuka, amíg csak tud, bejár a bevásárlóközpontokba, hogy segítse a dolgozókat.

„Nem azért megyek ide-oda, mert otthon unatkoznék vagy lételemem az állandó munka. Mi munkáltatók vagyunk a férjemmel, Csutival. A cégeinken belül több mint 20 főt foglalkoztatunk. Persze tudom, hogy vannak, akiknél ez a létszám több mint 100 vagy akár annál is több , de ez most nem is erről szól. Mi leginkább bevásárlóközpontokban vagyunk jelen. Mivel a plázák bezárását még nem rendelték el, mi is nyitva vagyunk. A kollégákat foglalkoztatni kell és nyilván a bérleti szerződésbe foglaltakat is teljesíteni. Tehát nem tehetem meg, hogy nem megyek be a plázákba. A vírustól nem félek, de ettől függetlenül minden apróságra odafigyelek amire csak lehet„ – jelentette ki Edina, akit még a vírus miatti korlátozások előtt magára maradt, ugyanis távozott a cégtől az a személy, aki ez idáig ellátta a vállalkozáson belüli feladatokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel