SZTÁRDZSÚSZ

Koronavírus: Barátját gyászolja Oláh Gergő

Koronavírusban meghalt Oláh Gergő barátja a hétvégén.
  • Szerző: angie

Mély megrendüléssel fogadta a hírt, hogy koronavírusban elhunyt családja egyik közeli ismerőse a hétvégén. Oláh Gergőt megviselte a hír, de a drámák ellenére is úgy véli, jó, ha az ember betartja az szabályokat, azon túl viszont nem szabad jobban belehergelnie magát a helyzetbe, úgy sem tehet semmit.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

 

Fotó: Ripost

 

„Kezdetben is komolyan vettem és elfogadtam a vírus jelenlétét, de nem tartottam tőle. Mostanra sok minden változott, ugyanis a környezetünkben többen is elhunytak a koronavírusban. Épp vasárnap kaptuk a szörnyű hírt, hogy egy közeli ismerősünk is belehalt. Korábban azt mondták, hogy csak az idős emberekre veszélyes ez a betegség, de ma már látjuk, hogy ez sem igaz. Az ismerősünk is csak a negyvenes éveiben járt és nem tudunk arról, hogy lett volna bármilyen alapbetegsége. Ez borzasztó, de ez is azt mutatja, hogy nagyon komolyan kell venni a helyzetet” – jelentette ki az énekes, aki igyekszik a hitével átvészelni ezt az időszakot.

 


Fotó: Markovics Gábor

 

„Talán sokan azt gondolják, hogy én valami szentfazék vagyok, de az tény, hogy hiszek az isteni gondviselésben és igyekszem úgy élni, hogy kiérdemeljem azt. Nem engedem be a félelmet az életembe, vigyázok a családomra és tevékeny maradok. Természetesen minket is megvisel ez a helyzet, de az hatalmas segítség, hogy a kormányrendeletnek köszönhetően a házunkra felvett hitelt még egy jó darabig nem kell törleszteni. Az is nagy szerencse, hogy a karatén utáni nyári hónapokban még volt lehetőség néhány kisebb bulira, így megspóroltam azt a pénzt. A tartalékok azonban nálam is végesek” – mondta Oláh Gergő, aki eldöntötte, pozitív marad, ebben a nehéz élethelyzetben.

Az ünnepekre is voltak tervei, de most áthangszereli azokat és csak a családjára koncentrál. „Karácsonykor szerettünk volna elmenni egy wellness hotelbe, de az már biztos, hogy nem fog összejönni. Tavaly ilyenkor már a szilveszteri fellépéseim is be voltak ütemezve, nagyon furcsa, hogy most nincs egy sem. Sebaj, nézzük a jó oldalát, az elmúlt nyolc évben egyszer sem tudtam a családommal együtt köszönteni az új évet, most végre megtehetem” – fejezte be Oláh Gergő.

És ezeket olvastad már?