Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.14.

Kiderült, miért szakított Zsidró Tamás és Várkonyi Andrea

Nem csak a koronavírus miatti karantén volt az oka, hogy szétvált a sztárpár.

A Blikk úgy tudja, amikor március végén Andrea megbetegedett (azt hitte a koronavírustól, de később kiderült, hogy negatív a tesztje), már lezárta a kapcsolatát a mesterfodrásszal. Erről a pár egy közös ismerőse beszélt a lapnak, ahogy arról is, mi okozhatta a románc végét.

Fotó: Instagram

– Andi mondta ki, hogy legyen vége. Igazából már az is túl korai volt, amikor vállalták a kapcsolatot, hiszen még csak pár hete ismerkedtek komolyabban. Az pedig biztosan nem tesz jót egyik kapcsolatnak sem, ha nincs bizalom vagy az egyik fél féltékeny, Tomi pedig sokszor volt az. Ráadásul nem is illettek össze, más típusú emberek. Tomi szétszórt, gyakran elkésik mindenhonnan, míg Andi ennek a totális ellentéte.

Tamás eleinte szerette volna helyrehozni a dolgokat, ám végül elfogadta a döntést – mondta a pár ismerőse, hozzátéve, a karantén miatt külön töltött idő sem könnyítette meg, hogy esetleges nézeteltéréseiket rendezni tudják. Pedig előtte nem sokkal még Bécsben romantikáztak, ám végül nem sikerült megmenteniük a kapcsolatukat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel